ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

BESZÁMOLÓ

 

 

AZ ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY 2011.-IK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

 

 

  1. 1.     Bevezetés

 

A 2010-ban létrehozott Alapítvány fontosnak tartotta, és elsődleges céljának tekintette a gyermekek testi és szellemi, lelki fejlődésének elősegítését, valamint családi napközik, óvodák nyitásával a munkahelyteremtést ezen kívül az azokban történő gyermekelhelyezéssel lehetőség nyílik az anyák munkaerő piacon való újbóli megjelenésére munkavállalóként.

Az idegen nyelv oktatásával (angol) lehetőség nyílik a gyermekfejlesztés egy kiemelten fontos részének megvalósítására, természetesen elsődleges szempontnak a magyar nyelv elsajátítása a cél.

Az Alapítvány továbbra is kiemelt célként a családsegítést és szociális tevékenység folytatását tartja a legfontosabbnak mely egyértelműen a közhasznot szolgája.

 

  1. 2.     Kuratóriumi ülések

 

A kuratórium létszáma 3 fő. Elnök: Varga Zoltán, tagok: Málnai Andrea, Madarász Károly.

A kuratórium üléseiről minden esetben jegyzőkönyv készült, melyet határozat zárt le.

A kuratórium nyolc alkalommal tartott ülést, melyen tagjai személyesen vettek részt.

Az üléseken készült jegyzőkönyvek és határozatok nyilvánosan elérhetőek az alapítvány honlapján, vagy személyesen megtekinthetők a kuratórium elnöki fogadóórán.

A jegyzőkönyvek szerint 2011. évben a kuratórium tagjai egyhangú szavazással 15 határozatban összesen 44 pontot fogadtak el.  Ebből, 2 a 2010. évi kuratóriumi beszámolóról, 10 az Aranyló Napraforgó Óvoda valamint a Harangvirág és Margaréta Családi napközik létrehozásáról és az ahhoz kapcsolódó feladatokról, 9 az új csatlakozókról és a hozzájuk kapcsolódó feladatokról, 15 a csatlakozók költségvetésének elkészítéséről és elfogadásáról, egy a Napraforgó Családi Napközi hálózat létrehozásáról és egy annak koordinátori tisztségére történő kinevezésről, egy könyvelő váltásról, kettő a családi napközik normatíva megigényléséről, és kettő a feltételhez kötött nagy összegű támogatás elfogadásáról, 1 pedig a családi napközik, óvodák szülői térítési díj mentes szolgáltatásáról szól.

 

  1. 3.     A kuratórium tevékenysége

 

Fontosabb döntések és tevékenységek 2011. évben:

-          2010. évben letárgyalt miskolci csatlakozókkal a Franchise szerződés aláírása

-          Újabb csatlakozókkal történő Franchise szerződéskötés.

-          2011.-ben az alábbi családi napközik nyíltak az Alapítvány fenntartásában: Pampalini 1-2, Kék Pingvin 1-2, Harangvirág, Margaréta, Dzsungelország, Dzsungelsziget, Meggyeskert, Cseresznyéskert

-          2011.-ben el lett még indítva négy családi napközi működési engedélye: Kipp-kopp 1-2, Törpökfalva 1-2, melyeknek működési engedély kiadása 2012 év elejére várható

-          2011.-ben egy óvodai csoport is működési engedélyt szerzett a Napraforgó Óvoda intézmény

-          A Meggyeskert – Cseresznyéskert családi napközik Franchise átvevői már most jelezték, hogy az Alapítvány fenntartásában 2012.-ben óvodai csoportot is szeretnének indítani.

-          2011 évvégére mintegy 30 gyermeknek biztosít szülői térítési díj mentes napközbeni ellátást a létrehozott és jogerős működési engedéllyel rendelkező családi napközik

-          2011  évvégére 6 óvodakötelezett korú gyermek felvétele

-          7 munkavállaló alkalmazása

-          Az Alapítvány megigényelte a 2011.-évre járó normatív állami támogatást, valamint a 2012. évre az előzetes normatíva megigénylésével is élt.

-          együttműködés az Alapítóval,

-          az Alapítvány tevékenységének folyamatos elemzése, minél szélesebb körben való megismertetése

-          az átmenetileg rendelkezésre álló pénzeszközökkel való eredményes gazdálkodás,

-          az Alapítvánnyal kapcsolatos tájékoztatások.

Az Alapítvány működéséhez minden személyi és technikai feltétel adott volt.

Az Alapítvány irodai tevékenységét 1149 Budapest, Pósa L. u. 61. szám alatt folytatta.

A könyvelési feladatokat Mikuláné Molnár Éva látta el 2011. szeptember 30.-ig, utána Peller-varga Csilla lett az Alapítvány könyvelője.

 

  1. 4.     Az Alapítvány nyilvánossága

A kuratórium elnöke minden hónap első hétfőjén nyilvános fogadóórát tartott, a 1149 Budapest, Pósa L. u.61. szám alatt.

A fogadóórán biztosítja az Alapítvány működésével kapcsolatos eredeti jegyzőkönyvekbe, határozatokba való betekintést.

Az Alapítvány hónlapját folyamatosan frissíti, aktualizálja (www.aranylonapraforgo.hupont.hu)

 

  1. 5.     Gazdálkodás az Alapítvány vagyonával

a/ számviteli törvény szerinti beszámoló

Az Erste Banknál vezetett bankszámla év végi (2010. december 31.) egyenlege:

folyószámlán                                                                           150032,- Ft

házi pénztárban                                                                    2179400,- Ft

 összesen:                                                                           2329432,- Ft

 

Bevétel összesen:                                                                     20600,- Ft

Közhasznú tevékenység ráfordításai:                                       20600,- Ft   

A kifizetett támogatások név szerinti felsorolását a kuratóriumi jegyzőkönyvek mellékletei tartalmazzák.

b/ gazdálkodás eredménye        

A 2010. évi feladatainkat körültekintő gazdálkodással tudtuk teljesíteni.  Ehhez megfelelő fedezet állt rendelkezésünkre az Alapító támogatásából, a lebonyolított tanfolyam bevételéből.

2010. évi eredmény                                                                              0 Ft

2010. december 31-i bankszámla egyenleg                               150032,Ft

c/ közhasznú jelentés

A jelentés gazdasági adatai megfelelnek a számviteli beszámoló fontosabb adatainak.

  1. 6.     Munkakapcsolatok

a/ az Alapítóval a munkakapcsolat folyamatos. Támogatására minden esetben számíthattunk.

A kuratórium elnöke folyamatosan követte a változásokat.

b/ Könyvelő: Mind a két könyvelő feladatát szakszerűen, az adózási és adatszolgáltatási kötelezettségeket határidőre teljesítették, és folyamatosan segítették a kuratórium munkáját. A könyvelő váltást mégis az indokolta, hogy az új könyvelő jártasabb az alapítványi és közhasznú tevékenységgel foglalkozó non profit vállalkozási formák könyvelésében.

c/ Bankkapcsolat: Az Erste Bank ügyintézője tanácsaival segítette, az Alapítvány banki/ pénzügyi munkáját.  A kisebb problémák megoldásában is számíthattunk segítőkészségükre.

d/J.G.K.: A J.G.K. Kft által is terjesztett és marketingezett alapítványi célok meghozták az első eredményt, a 2 csatlakozó város alapján.

e/ Csatlakozók: Kiváló kapcsolat, megbecsülés és bizalom alakult ki a csatlakozni kívánók és az Alapítvány között, akik már régóta magukénak tekintik az Alapítvány célkitűzéseit, pl. a gyermekfejlesztést.-

ÖSSZEFOGLALÁS

Az Alapítvány 2011. évi tevékenysége az Alapító Okiratban foglalt célkitűzéseknek és az Alapítók elvárásainak megfelelően alakult. Az Alapítvány kuratóriuma 2011. évben mindent megtett azért, hogy az Alapító Okiratban szereplő célkitűzések megvalósuljanak.

Az Alapítók segítségnyújtása és a kuratórium közötti jó együttműködés is segítette az Alapítvány munkáját.

A kuratórium vezetője és tagjai 2011. évben a napi feladatokat felelősséggel, elkötelezetten végezték, munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az Alapítvány sikeréhez.

A kuratórium igyekezett minél szélesebb körrel megismertetni  az Alapítványt, annak célkitűzéseit, elképzeléseit, mind interneten, mind egyéb fórumokon hirdette, gyűlés keretében tájékoztatást is adott róla.

Sikerként könyvelhető az a tény is, hogy fenntartásában mintegy 8 családi napközi kapott jogerős működési engedélyt, valamint 4 további családi napközi van engedélyeztetési eljárás alatt. Az Alapító külön köszönetet mondott, az első oktatási intézmény létrejöttéért, a budapesti Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda beindításával.

Az Alapító feltett szándéka továbbra is, hogy mind addig, amíg a családi napközi hálózatot és óvodát a fenntartó fenn tudja magas színvonalon tartani és fizetési kötelezettségeinek eleget tud tenni, megfelelő támogatókat talál célkitűzései elérésére, a normatív állami támogatást igénybevétele mellett, addig a családi napköziket, óvodát szülői térítési díjmentesen kívánja működtetni.

A már most csatlakozni szándékozók akarata, bizalma biztosít minket arról, hogy céljaink nemesek, és célkitűzéseink megvalósíthatóak.

Kiemeljük azt is, hogy a létrehozott egységek olyan magas színvonalon lettek kialakítva, hogy az engedélyeztetési eljárok során semmilyen fennakadás nem volt, a legritkább esetben indítottak hiánypótlási eljárást az engedélyeztetési eljárás során. Büszkék lehetünk arra is, hogy a független óvodai szakértő külön gratulált budapesti összevont intézményünkhöz és kijelentette, hogy minél több, ilyen magas színvonalú helyre lenne szüksége a fővárosnak.

Most már tudjuk, hogy jó úton járunk, az elkezdett munka lassan beváltja a hozzá fűzött reményeket, nagy siker az is, hogy az alig 1 ½ éve működő alapítvány már most 7 bejelentett munkavállalót foglalkoztat, és mintegy 30 gyermeket tud ellátni családi napközi keretei között, és 6 óvodás tölti nálunk óvodakötelezettségét. A fent leírtakat a kuratórium tagjai a megbeszélés után elfogadták.

A kuratórium elnöke – az éves beszámoló adta lehetőséget is felhasználva – elismerését és köszönetét fejezi ki a kuratórium tagjainak, a könyvelőnek, ügyvédnek, csatlakozóknak és csatlakozni kívánóknak, valamint a J.G.K. Kft. képviselőjének, munkavállalóinak, a támogató Alapítványnak és mindazoknak, akik az Alapítvány tevékenységét az elmúlt évben munkájukkal, támogatásukkal segítették.

Budapest, 2012. május 31.

 

 

Madarász Károly

kuratóriumi elnök

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 62
Tegnapi: 66
Heti: 350
Havi: 2 991
Össz.: 275 050

Látogatottság növelés
Oldal: Beszámolók, közhasznúsági melléklet 2011. folytatás
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »