ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

Ügyrend

Az Aranyló Napraforgó Alapítvány
Kuratóriuma részére

1. A Kuratórium tevékenysége

A Kuratórium az alapító által 2010. július 02-án megfogalmazott, majd többször módosított - legutóbb 2013. július 09.-én - Alapító Okiratban foglaltak szerint végzi munkáját. A munka jogszerű végzésének keretét a kuratóriumi ülések adják.


2. A kuratóriumi ülések rendje

Az alapító Okirat 7 d). pontja alapján a Kuratórium szükség szerint, de legalább évente két alkalommal ülésezik. Az ülések változó időpontban kezdődnek, vagy az Alapítvány székhelyén: 5700 Gyula, Blanár László u. 3-5/9.szám alatt, vagy a 1149 Bp., Pósa L. u. 61. szám alatt. Ettől eltérő helyszínről és az időpontról a kuratórium elnöke dönt.


3. Az ülések összehívása

Az ülések összehívásáról a Kuratórium elnöke gondoskodik.. Általában a megelőző kuratóriumi ülésen szóban történik a meghívás, kivételes esetben telefonon.


4. Az ülések résztvevői

Az ülések résztvevői a kuratóriumi tagokon kívül a tárgyalási joggal rendelkező állandó meghívottak: a Felügyelő Bizottság tagjai, esetlegesen az ülésen tárgyalt kérdésekben illetékes aktivisták. Ugyancsak tárgyalási joggal meghívott mindazon személy, aki kérelmet terjeszt elő.


Az ülést a Kuratórium elnöke vezeti, akadályoztatása esetén a rangidős kurátor. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, amely jelenléti ív is egyben.


5. A kuratóriumi ülések jegyzőkönyve

Az ülések jegyzőkönyvének vezetéséről kijelölt kuratóriumi tag gondoskodik. A jegyzőkönyvek hitelesítői a levezető elnök és a résztvevő kuratóriumi tagok. A jegyzőkönyv egy példánya megőrzésre kerül az iratok között. A jegyzőkönyvnek legkésőbb a következő kuratóriumi ülésig el kell készülnie.


6. A kuratóriumi ülések menete

Az ülés az elnök beszámolójával kezdődik a két ülés közötti fontosabb eseményekről. Ezt kiegészítik a kurátorok, ill. a tárgyalási joggal meghívottak.

A pénzügyi helyzetről való jelentés a Kuratóriumi elnök feladata.  

Az előterjesztett kérelmek megvitatása és döntés azokról. Az előterjesztések általában helyszínen történnek. Bonyolultabb, nagyobb áttekintést igénylő esetekben két kuratóriumi ülés foglalkozik a kérdéssel.

Az Alapítvány működésével kapcsolatos feladatok, kampányok, pályázatok, stb. megvitatása.

Adminisztrációs kérdések és feladatok megoldása.

Egyéb a működéssel kapcsolatos események megvitatása.

Az Alapítvány célkitűzéseinek minél szélesebb körű megvalósulása.

 

Az Alapítvány vagyonának kezelése, amely kiterjed minden olyan intézkedésre, amely a vagyon használatát, hasznosítását, megőrzését és gyarapítását segíti elő.

 

Dönt az Alapítványhoz csatlakozási ajánlat elfogadásáról. Amennyiben a csatlakozási ajánlat feltételei az alapítványi célok kiegészítését, a kedvezményezettek körének kiszélesítését eredményezné, az ajánlatot kizárólag abban az esetben fogadhatja el, ha az az eredeti célokat nem sérti, vagy veszélyezteti. Az ajánlat elfogadását az elnök írja alá.

 

Az alapítványi javak felhasználásának mértéke és sorrendjéről döntés.

 

Az éves beszámoló elfogadása.

 

A közhasznúsági jelentés elfogadása, melybe bárki betekinthet.

 

Az alapítvány és a fenntartásában működő intézmények működéséhez szükséges támogatási szerződéseket a kuratórium bármely tagja önállóan aláírhatja.

7. Egyéb rendelkezések:

A Kuratórium tagjait az elnök – a napirendi pontok feltűntetésével – legalább tíz nappal korábban

E-mailban hívja össze, azzal a feltétellel, hogy arra minden kuratóriumi tagnak válaszadási

kötelezettsége keletkezik. Amennyiben a kuratórium tagja 3 napon belül nem küld választ E-mailban

a kuratórium elnöke részére írásban köteles a meghívót kézbesíteni.

 

Az ülések a Ksztv. 7. § (2) bekezdés a) pontja értelmében nyilvánosak.

 

A Kuratórium szavazóképes, ha a tagok egyszerű többsége megjelent. Ebben az esetben azonban határozatot csak egyező akarattal hozhat.

 

Amennyiben a Kuratórium nem határozatképes, az elnök a megismételt ülést legalább 8 napon túl, de 30 napon belül – azonos napirendi pontokkal – ismételten összehívja. A megismételt kuratóriumi ülés határozatképes, ha a tagok egyszerű többsége megjelent. Azonban ebben az esetben is határozatot csak egyező akarattal hozhat.

 

A döntéseket nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg.

 

A Kuratórium határozatainak végrehajtása, az Alapítvány működtetése a Kuratórium ülései között az elnök feladata.

 

A Kuratórium bármely tagja jogosult a Kuratórium elnökénél írásban – az ok megjelölésével – kezdeményezni az Alapítvány Kuratóriumának összehívását. A tagokat – a napirend pontos megjelölésével – írásban, a gyűlés időpontját megelőzően legalább 10 nappal értesíteni kell.

 

A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet valamennyi jelenlévő tagja aláír. A Kuratórium elnöke nyilvántartást vezet a Kuratórium határozatairól. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a szavazás idejét, helyét, módját, a szavazatok arányát (a nemmel szavazók név szerinti felsorolását), a döntés tartalmát. A határozatokról az érintett személyeket 15 napon belül írásban kell értesíteni. A határozatok nyilvánosak.

 

A Kuratórium elnöke intézkedik, hogy a Kuratórium határozatai és közhasznúsági jelentése az alapítvány honlapján közlemény formájában közzétételre kerüljön.

 

A Kuratórium elnöke minden év január hó 30. napjáig köteles beszámolni a Kuratóriumnak az előző évben végzett tevékenységről.

 

A Kuratórium elnöke minden hónap első hétfőjén fogadóórát tart. A fogadóóra időpontját, az Alapítvány működésének, szolgáltatásának igénybevételi módját évente egy alkalommal az alapítvány honlapján közlemény formájában közzéteszi (Khtv. 7. § (1) d). A fogadóórán lehetőséget biztosít arra, hogy a keletkezett iratokba bárki betekinthessen.


8. A Kuratórium működésének adminisztrációja

A Kuratórium működésével kapcsolatos ügyiratok a Kuratóriumi elnök felügyelete alatt a 1149 Bp., Pósa L. u. 61.. sz. alatti helyiségben kerülnek tárolásra.

A jelen Ügyrendet a Kuratórium a 2010. szeptember 28.-i ülésén, 2/2010 számú határozatában, egyöntetűen jóváhagyta.

 

 

A Kuratórium nevében:
Varga Zoltán
elnök

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 66
Heti: 298
Havi: 2 939
Össz.: 274 998

Látogatottság növelés
Oldal: Kuratórium ügyrendje
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »