ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

 2020._ana_merleg_1.jpg2020._ana_merleg_2.jpg2020._ana_merleg_3.jpg2020._ana_merleg_4.jpg2020._ana_merleg_5.jpg

ELNÖKI BESZÁMOLÓ

58301.jpg 

AZ ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY 2020.-IK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

1.     Bevezetés

Alapítványunkat az alapító 2010.-ben olyan a köz érdekét szolgáló célokért hozta létre, mint a nevelés, oktatás, család segítés, képességfejlesztés, óvodák támogatása, a nők munkaerőpiacon történő újbóli -gyermek vállalás utáni- megjelenése, szociális tevékenység. A kuratórium fennállása óta azért dolgozik, kűzd, mert segíteni akar, a tagok belső indíttatása, hite, akaratereje szolgálta az elmúlt 10 év során a célok elérésében. Sikerült az alapító eszméit, elképzeléseit megvalósítani,  célkitűzéseit elérni, iránymutatása alapján a kitűzött feladatokat véghezvinni.

Azonban a kuratórium munkája évről évre nehezebbé vált, újabb és újabb jogszabályok születtek, melyek követése, betartása, szabályzatok írása, elektronikus jelentések, megnövekedett papírmunka, már nem egy önkéntesen működő kuratórium feladata, hanem egy egész stáb napi nyolcórás munkáját igényli. Ezt azonban a tagok és jómagam sem vállalhattam. Átbeszélve az alapítóval a kialakult helyzetet, azt kérte, hogy intézményi átszervezéssel, bezárással, fenntartóváltással kerüljön racionálásra a működés, átszervezéssel kerüljön könnyítésre az átláthatóság, az irányítás, de akként, hogy az Alapítvány ne hagyjon fel a működésével. 2018-tól elindult egy leépítése, átszervezési folyamat, melynek a befejezése 2020. évben történt meg.

A kuratórium célja megalakulása óta az volt, hogy olyan színvonalú munkát végezzen mellyel a hatóságok elégedettek, és lehetőleg hiba nélküliek. Segítséget, jogszabályok értelemzését pedig vitatott esetben nem kapunk, sokszor nem tudható, hogy jó-e amire gondolunk, amit megvalósítunk. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a későbbiek során, ellenőrzéskor, már az sem megfelelő amit más hatóság elfogad, jónak ítél, rosszabb esetben a hatóságok a saját hibájukat sem ismerik el. Így dolgozni, felelősséggel munkát végezni nem lehet, állandó a létbizonytalanság, de a legnagyobb probléma az, hogy így felelősséget nem lehet vállalni a munkáért, a megbecsült és jó emberek nem bírják az állandó idegi feszültséget, felmondanak, elmennek.

Bízunk az átszervezésben, bízunk abban, hogy a még megmaradt óvoda és két telephelye, valamint a négy családi bölcsőde, lehetőséget ad egy nyugodtabb, kevesebb feladattal járó működtetésre. Ehhez azonban elengedhetetlen a hatóságok együttműködése, segítségnyújtása, szemlélet változtatása, empátiája, és ami a legfontosabb az, hogy megvalósítható, logikus, átlátható magyarázatokat kapjunk, egyértelmű jogszabályokkal.  10 éve kérjük a hatóságokat, hogy tartsanak a magánfenntartók részére is olyan meetingeket, ahol megmagyarázzák, értelmezik a jogszabályokat, tájékoztatnak a változáskról, de sajnos ez eddig nem valósult meg, holott az állami intézményvezetők részére folyamatos az információ átadás, továbbképzések.

Nem szabad azonban nem szólni a világot érintő világjárványról, mely nem segített, hanem még több feladatot, intézkedést, percről percre változó helyzetet teremtett. Voltak intézmények, ahol ügyelet volt, volt amit teljesen be kellett zárni, egy azonban elmondható, és sikerként könyvelhető el, valamint az utasítások maradéktalan betartását is alátámasztja, hogy egyik intézményt sem kellett bezárni azért mert bekerült volna a vírus a gyermekek, vagy a munkavállók közé. Ezt a sikert csak a fegyelmezett magatartásnak, az állandó fertőtlenítésnek köszönhetjük, melyért külön köszönetet mondunk mind a munkavállóknak, mind a szülőknek.  

A kitűzött célok azonban az extra nehézség ellenére is maradéktalanul megvalósultak. Megtörtént a tervezett intézményi átalakulás, zavartalanul kerültek átadásra intézmények, illetve szűntek meg, zártak be. Minden változtatást határidőben sikerült engedélyeztetni, lebonyolítani. Az átszervezés megvalósítása közben folyamatos volt a székhely óvoda (Alapítványi székhely is) átépítése, és 2 hetet csúszva, gyakorlatilag határidőben a projekt megvalósult, az engedélyeztetési eljárás lezárult, és megnyílt az európai színvonalnak és normáknak megfelelő, különleges új épület. Az új épületben beépítésre került magas hatásfokú központi vízszűrő berendezés, levegő tisztító gépek, sószoba, melyek mind a gyermekek egészségét szolgálja, valamint magas színvonalú tornaterem került átadásra korszerű fejlesztőjátékokkal, interaktív táblával felszerelt iskolaelőkészítő, amely a megnövekedett iskolai elvárásra történő felkészülést szolgálja, és továbbra is zavartalanul folyik a HD oktatás. A kialakított termek (bölcsődénél szobák) szellősek, biztonságosak, hangulatosak és egyedi tervezésű bútorokkal kerültek berendezésre, de gondoltunk arra is, hogy olyan székeket vásároljunk, amely a helyes ülő testtartást segíti elő. Az udvaron pedig több funkciós tér került kialakításra motoros kreszpálya, foci pálya, külön bölcsődei udvarrész, és fejlesztő játékok. Az újonnan kialakított irodaépületben pedig az irodai munka folytatható zavartalanul.

A célok megvalósítása terén sikeres évet hagytunk magunk mögött, de a keserűség továbbra is fennmaradt. Két nyert per után ismét bíróságra kellett vinni az Államkincstár 2016. évre hozott legújabb határozatát, nem kaptuk meg a bírói védelmet, úgyhogy 2021. januártól elindul a jogtalanul visszavont állami támogatás visszafizetésének törlesztése, az Állami Számvevőszék vizsgálatában olyan megállapítást tett, amelyben az átláthatóságot az általa gondolt, de nem publikált elkülönített nyilvántartásokra alapozza, melyeket a jogszabályi előírás alapján is a fenntartó feladata meghatározni, amit meg is valósítottunk. Mivel a jogszabály semmilyen megkötést, felsorolást nem tartalmaz, értelmezhetetlen, hogy mit nem csináltunk jól, illetve az is, ha egy hatóságnak jó (jelesül a Magyar Államkincstárnak), ugyan az miért nem jó az Állami Számvevőszéknek.  Ide tartozik sajnálatos módon az is, hogy az egész építkezés előtt megtörténtek a szakhatósági egyeztetések, és utólag, amikor az épület 100%-os módon kivitelezésre került, kérnek olyan berendezés felszerelését, amely több milliós kiadást jelenthet, úgy, hogy az építkezés során -ha tudunk róla- pusztítás, rombolás nélkül pár százezer Forintból megvalósítható lett volna.

A szülőktől érkező visszajelzések, a boldog, kiegyensúlyozott gyermekek azonban még a szürke hétköznapokban is hoz csillogást, a hitet erősíti, hogy van értelme a munkánknak.

A Margaréta és Harangvirág Családi Bölcsődék hatósági ellenőrzése megtörtént ősszel a megállapítás az volt, hogy el kell helyezni egy egész alakos tükröt a fürdőben, illetve át kell dolgozni a Szakmai programokat. Megtörtént az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei MÁK ellenőrzése is 2019. évre vonatkozóan, az ellenőrök mindent rendben találtak.

Bizakodással tölt el azonban az a tény és egyben pozitív visszajelzés is, hogy bővül a támogatók köre, az adó 1 %-nak felajánlása, a beszállítókkal évek óta tartó zavartalan kapcsolat, a kormányhivatalokkal kialakított segítő együttműködés, mind mind visszaigazolás arról, hogy megéri a harc folytatása, és az újabb célok elérése.  

Kuratóriumi ülések

A kuratórium létszáma 3 fő, mely évek óta változatlan.  Elnök: Madarász Károly, Felber Zsuzsanna és Somogyi Orsolya kuratóriumi tagok.  Az Alapítvány székhelycíme: 1149 Budapest, Pósa L. u. 61, adószáma pedig 18137460-1-42

A kuratórium üléseiről minden esetben jegyzőkönyv készült, melyet számmal ellátott határozat zárt le.

A kuratórium huszonhárom alkalommal tartott ülést, melyen tagjai személyesen vettek részt. 2020. június 30.-ig a X. Budapest, Váltó utca 40. szám alatt voltak megtartva az ülések, majd július közepétől már az új irodaépületben folytak az ülések. A legtöbb ülésen jelen volt Peller-Varga Csilla Fb. elnök is, Trefeli Renáta óvodavezető, a családi bölcsőde hálózati koordinátorok, Szabó Ágnes megbízott.

Az üléseken készült jegyzőkönyvek és határozatok nyilvánosan elérhetőek az alapítvány honlapján  (www.aranylonapraforgo.hupont.hu), vagy személyesen megtekinthetők a kuratórium elnöki fogadóórán, az Alapítvány székhelyén. Az intézmények és az alapítvány szabályzatai a www.anaszabalyzatok.hupont.hu honlapon érhetőek el.

A jegyzőkönyvek szerint 2020. évben a kuratórium tagjai egyhangú szavazással 23 határozatban összesen 192 pontot fogadtak el. 

A kuratóriumi az alábbi tartalommal rendelkező határozatokat hozott: az óvodák, és családi napközik évenkénti értékelése, családi bölcsőde 2019.-év beszámolójának elfogadása, óvoda intézményvezetői beszámolója, fenntartói ellenőrzések időpontjairól és azok eredményérről, költségvetések elfogadásáról, MÁK 2016. ére vonatkozó újabb határozatáról és annak megfellebbezéseiről (II. fok, Bíróság), ÁSZ vizsgálatról, építkezésről, költségvetésekről, állami támogatások igénylése, elszámolása, módosításáról, intézményi átszervezésekről, székhely óvoda bővítéséről, annak engedélyeztetési eljárásáról, pénzügyi döntésekről, Korona vírussal kapcsolatos teendőkről, intézmények rendkívüli szünet elrendeléseiről, óvoda intézményvezető felmondásáról, új Intézményvezetőről,  2020. évi állami hozzájárulás elszámolásának elkészítéséről, 2020-2021. tanítási évre vonatkozó fenntartói értékelésről és intézményvezetői szakmai-pedagógiai beszámolóról, étkezési térítési díj mentességről, tandíj mentességről, állásfoglalás, óvodai munkaterv elfogadásáról, munkavállalói státuszokról, ellenőrzésekről, Kipp-kopp 1-2 családi bölcsődék fenntartóváltásáról 2020. évben. Elfogadásra kerültek költségvetések, beszámolók, közhasznúsági jelentések, szabályzatok.

A kuratórium tevékenysége

Fontosabb döntések és tevékenységek 2020. évben:

-          a fennmaradó és 2019. évről elkülönített pénzösszeg felhasználása, családi bölcsődébe járó gyermekek szülői térítési díjának csökkentésére. Az étkezési térítési díj mentesség minden gyermeknek, térítési díj mentes óvodai nevelés, valamint a székhely intézmény bővítési, felújítási munkálataira.

-          családi bölcsődék, óvoda és telephelyei fenntartói ellenőrzése

-          a 3 óvodai intézmény szűnt meg, és a 9 családi bölcsődébe került át más fenntartóhoz.

-          a 2020. év végére, mint egy 74 gyermek járt a hálózat családi bölcsődéibe és óvoda intézménybe

-          az Alapítvány és az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvodába 2020. év végére mintegy 22 munkavállalót foglalkoztatott a családi bölcsődékben, az óvoda és telephelyein, valamint gyermekvállalás jogcímen 5 munkavállaló tartózkodott távol az intézményektől 

-          az FB bevonása az Alapítvány és kuratórium munkájába, meghatározott feladatokra

-          2020-ban is zavartalan volt az együttműködés az Alapítóval, elégedettségét fejezte ki az Alapítvány működésével kapcsolatban, egyetértett a létszám szűkítéssel, és a székhely óvoda bővítésével.

-          az Alapítvány tevékenységének folyamatos elemzése a kuratóriumi értekezletek témája volt, a megtörtént események azonban hatalmas plusz munkát is eredményeztek.

-          a tervezett bővítés, felújítás megvalósulása, mely körülményt még nehezítette a megjelenő vírus is, szintén hatalmas erőpróba volt

-          Az Alapítvány megvalósította a rendelkezésre álló pénzeszközökkel való eredményes gazdálkodást, előre láthatóan, a kalkulált jövő évi költségekre tartalékot képezett, amely összeg remélhetőleg elegendő lesz a zavartalan működéshez, de ehhez elengedhetetlenül szükséges az állami és egyéb támogatás, illetve a per minél korábban történő megnyerése.

-          Az Alapítvány működéséhez minden személyi, tárgyi, anyagi és technikai feltétel adott volt.

-          Az alapítvány fenntartásában működő intézmények is megfelelő személyi, tárgyi, anyagi és technikai feltétellel működtek.

Az Alapítvány irodai tevékenységét 1149 Budapest, Pósa L. u. 61. szám alatt folytatta.

A könyvelési feladatokat a Tax-Action Kft. látta el.

  1. 2.     Az Alapítvány nyilvánossága

A kuratórium elnöke minden hónap első hétfőjén nyilvános fogadóórát tartott, 2020. június 30.-ig a X. Budapest, Váltó utca 40. szám alatt, majd azt követően a 1149 Budapest, Pósa L. u.61. szám alatt.

A fogadóórán biztosította az Alapítvány működésével kapcsolatos eredeti jegyzőkönyvekbe, határozatokba való betekintést, lehetőség nyílt az elnöki rendelkezések - utasítások átolvasására, szabályzatok áttanulmányozására, valamint a személyes megbeszélésekre. Itt volt lehetőség arra is, hogy a honlapján személyiségi jogok alapján nem megjelenő kuratóriumi határozatot, bárki, előre egyeztetett időpontban elolvashassa.

Az Alapítvány honlapját folyamatosan frissíti, aktualizálja (www.aranylonapraforgo.hupont.hu, valamint az újonnan létrehozott www.anaszabalyzatok.hupont.hu honlapon az alapítvány és intézményeinek működésével kapcsolatos szabályzatok olvashatóak) ahol szintén elérhetőek a hozott kuratóriumi jegyzőkönyvek, határozatok, költségvetések, beszámolók, jelentések stb….

  1. 3.     Gazdálkodás az Alapítvány vagyonával

a/ számviteli törvény szerinti beszámoló

Az Erste Banknál vezetett bankszámla év végi (2020. december 31.) egyenlege:

folyószámlán                                                                                                                      11,372,744 ,- Ft

házi pénztárban                                                                                                                        754,501,-Ft

kifizetett előleg:                                                                                                                        160,000,-Ft

összesen:                                                                                                                            12,287,245,- Ft

Bevétel összesen:    (ebből Óvodai 74,545,110,-Ft)                                                     130,438,499 ,- Ft

Közhasznú tevékenység ráfordításai:                                                                           144,316,655 ,- Ft   

 

b/ gazdálkodás eredménye         

A 2020. évi feladatainkat körültekintő gazdálkodással tudtuk teljesíteni.  Ehhez megfelelő fedezet állt rendelkezésünkre az Alapítvány támogatóinak felajánlásából, valamint az állami normatíva folyósításból, illetve a családi bölcsődék szülői térítési díjából.

2020. évi eredmény:                                                                                                        -13,878,156,- Ft

A 2020. évi eredményből eredménytartalékba helyezés:                                         -13,878,156,- Ft

2020. december 31-i bankszámla egyenleg:                                                                        754,501,- Ft

c/ közhasznú jelentés

A jelentés gazdasági adatai megfelelnek a számviteli beszámoló fontosabb adatainak.

  1. 4.     Gazdálkodás az Óvoda vagyonával

a/ számviteli törvény szerinti beszámoló

Az Erste Banknál vezetett bankszámla év végi (2020. december 31.) egyenlege:

folyószámlán                                                                                                                       1,597,878  ,- Ft

házi pénztárban                                                                                                                  13,580,359 ,-Ft

elkülönített pénzeszköz:                                                                                                    0,-Ft

összesen:                                                                                                                            15,173,827,- Ft

Bevétel összesen:                                                                                                             79,547,686,- Ft

Közhasznú tevékenység ráfordításai:                                                                             83,368,394,- Ft   

b/ gazdálkodás eredménye         

A 2020. évi feladatainkat körültekintő gazdálkodással tudtuk teljesíteni.  Ehhez megfelelő fedezet állt rendelkezésünkre az Alapítvány támogatóinak felajánlásából, valamint az állami normatíva folyósításból.

2020. évi eredmény:                                                                                                        -3,820,708,- Ft

A 2020. évi eredményből eredménytartalékba helyezés:                                         -3,820,708,- Ft

2020. december 31-i bankszámla egyenleg:                                                                 1,597,878 ,- Ft

  1. 5.       Munkakapcsolatok

a/ az Alapítóval a munkakapcsolat folyamatos. Támogatására minden esetben számíthattunk. Több a jövőre vonatkozó megbeszélés került lefolytatásra, az irányelvek kitűzése mellett. Egyetértett és javaslatot is tett az intézményi létszám szűkítésre.

b/ Könyvelő: Feladatát szakszerűen, az adózási és adatszolgáltatási kötelezettségeket határidőre eleget téve teljesítette, és folyamatosan segítette a kuratórium, családi bölcsőde hálózat, óvoda munkáját. Kimagaslóan nagy segítséget nyújtott az Ász, a MÁK ellenőrzés kapcsán beadandó, anyagok összeállításához, azonban az ÁSZ megállapítása miatt nem érzi, hogy munkáját ilyen csekély mértékű információ mellett felelősséggel el tudja látni, mellyel a kuratórium teljes mértékig egyetért.  

c/ Bankkapcsolat: Az Erste Bank ügyintézője tanácsaival segítette, az Alapítvány banki/ pénzügyi munkáját.  A kisebb problémák megoldásában is számíthattunk segítőkészségükre.

d/ Csatlakozók: Kiváló kapcsolat, megbecsülés és bizalom alakult ki a csatlakozók és az Alapítvány között, akik már régóta magukénak tekintik az Alapítvány célkitűzéseit, pl. a gyermekfejlesztést, valamint a hálózati tagok is köszönettel vették az Alapítvány hathatós munkáját, feladatellátásukhoz szükséges segítségnyújtást, a használatba átadott eszközöket az alapítvány és intézményei sérülés mentesen tartották, vagy cserélték

e/ Hatóságok - Szakhatóságok: Nagyon jó és segítségnyújtó kapcsolat alakult ki a hatóságokkal és szakhatóságokkal, ezek közül is kiemelkedő a X-XIV. kerületi ÁNTSZ, Miskolci Kormányhivatal, Fővárosi Kormányhivatalok, MÁK családi bölcsődéket ellenőrző osztálya, családi bölcsődék igénylési osztály stb…MÁK óvoda intézményt ellenőrző osztálya egyes munkatársai

f/ Önkéntesek: 7 fő önkéntes vett részt az Alapítvány munkájában, és minden önkéntes jelezte, hogy munkájával 2020. évben segítségére kíván lenni az Alapítványnak.

g/ Felügyelő Bizottság: több alkalommal is kérte a kuratórium a segítségét, minden alkalommal a legnagyobb tudásukkal és körültekintésükkel jártak el a rájuk bízott feladatok ellátásában, a vitatható esetek, kérdések kivizsgálásában. Külön kiemelendő az FB. elnök munkája, aki a kuratóriumi üléseken szinte minden alkalommal részt vett, így folyamatosan tudta tájékoztatni az FB-t az Alapítvány munkájáról.

h/ Alapítvány ügyvédje: nagy hangsúlyt kapott és kap a jövőben is a munkája: a Magyar Államkincstárral szemben folytatott per eredményességére maximálisan számítunk, Alapítvány alapító okirat elfogadás Gyulai Törvényszék, valamint több jogi kérdésben is kikért tanácsa

i/ Bérbeadókkal: a székhely intézmény átépítésénél zavartalan volt a bérbeadóval való együttműködés, a megbeszélteket maradéktalanul betartotta

ÖSSZEFOGLALÁS

Az Alapítvány 2020. évi tevékenysége az Alapító Okiratban foglalt célkitűzéseknek, valamint a közhasznú jogállásának minden tekintetben megfelelet. Az Alapítóval továbbra is kiemelkedően  jó az együttműködés. Támogatja és segíti az alapítvány munkáját, és minden tekintetben egyetért a kuratórium döntéseivel. Javaslataival, elképzelésével segítette és támogatta a kuratórium Intézmény átszervezéssel kapcsolatos elképzeléseit, egyetértett a székhely intézmény korszerűsítésével, bővítésével. Maximális bizalommal fordulhat a kuratórium hozzá, és a jelenleg kialakult helyzetben is támogató, és ösztönző magatartásával a kuratórium továbbra is teljes bizalmát élvezi. Sikeres évnek mondható mindenképpen a 2020., de ugyan akkor nagyon nehéznek is. Az kitűzött célok megvalósultak, rendben lezajlottak az intézményi átszervezések, befejeződött határidőre a székhely intézmény átépítése és átadásra került, hatósági ellenőrzésen való sikeres, elmarasztalás mentes megállapítások, új óvoda intézmény megtalálása, új gazdasági vezető alkalmazása. A tervezett és végrehajtott intézkedések megalapozták, hogy az intézmények még ilyen rendkívüli helyzetben biztos anyagi lábakon állva, zavartalanul működjenek. A kitűzött cél a 2021. évre is ennek kell lennie, hiszen a járványnak, a nehéz időnek még nincs vége!

Az Alapítvány kuratóriuma 2020. évben is mindent megtett azért, sokszor erőn felül is, hogy az alapító okirat, az alapító, és a hatóságok elvárásainak maximálisan megfeleljen, bírja az építkezéssel járó terheket, mind ezt egy világ járvány mellett.

A kuratórium vezetője és tagjai 2020. évben is, az előző évekhez hasonlóan, a napi feladatokat felelősséggel, elkötelezetten végezték. A munka eredményességét a mintegy 7 fő önkéntes, valamint szociális munkás is elősegítette. Ezúton is köszönjük segítségüket, a köz érdekében tett, elhivatott szándékukat, segítségnyújtásukat.  Bízunk benne, hogy 2021.-ban még több támogatót sikerül céljaink elérésébe bevonni.

A kuratórium igyekezett minél szélesebb körrel megismertetni az Alapítványt, annak célkitűzéseit, elképzeléseit, mind interneten, mind egyéb fórumokon hirdette, gyűlés keretében tájékoztatást is adott róla. Mi sem példázza ezt jobban az Alapítványnak felajánlott mint egy ……….- támogatás. Ezúton is köszönjük támogatóinknak egész éves segítségnyújtását:

ALFA-HUMAN KFT.

MEDISANBELL KFT.

INNOVALMADI BT.

WEST MONT 2000 KFT.

MF TEAM KFT

ZSOLAD KFT.

FÉNYESVÖLGY KFT.

FERRAFÉRM 2005. KFT.

SZIRMA AUDIT PLUSZ KFT.

MONTEBAR 3.8 KFT.

KASOFT TECHNOLOGY KFT.

EUROHAND ZRT.

MAGÁNSZEMÉLYEK

.

Napraforgó Kisvirág Alapítvány, mely felajánlásából az óvodás gyermekek szülőkre hárítandó bruttó nyersanyag ár átvállalásra, valamint az építkezésre fordította.

Köszönjük mind azoknak, akik az adójuk felajánlott 1%-ával is segítette munkánkat. 

Sikerként könyvelhető el az a tény is, hogy fenntartásában működő intézményeket mind a gyermekek, mind a szülők szeretik, számítanak az intézményre, több testvér veszi igénybe a szolgáltatásainkat, nevelést, oktatást.  Az Alapító kifejezett szándéka volt 1 éves kortól gyermekek fogadására alkalmas magasszínvonalú intézmények létrehozása, ahol a gyermekek magas szintű testi és szellemi fejlődést kapnak, olyan környezetben, amely biztosítja az egészséges gyermekfejlődést, és a majdani óvodába történő beilleszkedést. Ez az eszmeiség maradéktalanul megvalósult a 2020. évben is. Hasznosnak és megvalósítandó célnak tekintjük, hogy azon gyermekek, akik 1-2 éves korban bekerülnek intézményeinkben, iskolás korig nálunk maradhassanak, hiszen így nem kell egy már megszokott környezetből kiszakadniuk, nem képez számukra törést, a bölcsőde elhagyásával egy újabb más helyszínen lévő intézmény megismerése az óvoda. Erre törekedtünk már a kezdetekkor is, és egy helyszínt leszámítva jöttek létre vegyes intézményeink.

Továbbra is szükséges azonban fejlődnünk, tanulnunk, és törekednünk arra, hogy még hatékonyabban tudjuk a munkánkat ellátni, ezáltal segítve a munkavállók munkáját is. Köszönjük a részükről is, hogy töretlenül kitartanak, gyermeket vállalnak, bíznak munkahelyükben és ezáltal bíznak a jövőben. Az ő munkájuk, elhivatottságuk nélkül nem lenne lehetőség ilyen magas színvonalú intézmények fenntartására. Külön köszönjük az új Intézményvezetőnek munkakedvét, energiáját és sok sikert és kitartást kívánunk.

Bizakodva nézünk a jövő elé, és reméljük, hogy elkövetkezik egy sokkal nyugodtabb, gyermekközpontúbb járványtól mentes élet.

A fent leírtakat a kuratórium tagjai a megbeszélés után elfogadták.

A kuratórium elnöke – az éves beszámoló adta lehetőséget is felhasználva – elismerését és köszönetét fejezi ki a kuratórium tagjainak, FB tagoknak, a könyvelőnek, ügyvédnek, csatlakozóknak, Intézményvezetőnek, valamint a munkavállalóinak, önkénteseknek, a támogató Alapítványnak, támogató cégeknek, az adó 1%-át felajánló magánszemélyeknek, hatóságoknak, és mindazoknak, akik az Alapítvány tevékenységét az elmúlt évben munkájukkal, támogatásukkal segítették.

Kelt: Budapest, 2021. január 29.

Madarász Károly

kuratóriumi elnök

 2020._kozhasznusagi_melleklet_1.jpg2020._kozhasznusagi_melleklet_2.jpg2020._kozhasznusagi_melleklet_3.jpg2020._kozhasznusagi_melleklet_4.jpg2020._kiegeszito_melleklet_1.jpg2020._kiegeszito_melleklet_2.jpg2020._kiegeszito_melleklet_3.jpg2020._kiegeszito_melleklet_4.jpg2020._kiegeszito_melleklet_5.jpg2020._kiegeszito_melleklet_6.jpg2020._kiegeszito_melleklet_7.jpg2020._kiegeszito_melleklet_8.jpg2020._kiegeszito_melleklet_9.jpg2020._kiegeszito_melleklet_10.jpg2020._kiegeszito_melleklet_11.jpg2020._kiegeszito_melleklet_12.jpg2020._fokonyvi_kivonat_anao_1.jpg2020._fokonyvi_kivonat_anao_2.jpg2020._fokonyvi_kivonat_anao_3.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 64
Tegnapi: 57
Heti: 121
Havi: 1 883
Össz.: 277 154

Látogatottság növelés
Oldal: Beszámolók, közhasznúsági mellékletek 2020.
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »