ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2014. szeptember 11.-én. A kuratóriumi gyűlés 18.30. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Trefeli Renáta és Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, valamint Peller-Varga Csilla FB. elnök.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat, és külön köszönti Peller-Varga Csilla FB. elnököt.

2, Madrász Károly elmondja, hogy egyenlőre nem biztos, hogy a Napaforgó Kisvirág Alapítvány 2014. szeptember hónapban meg tudja küldeni a szokásos havi támogatást.

3, Trefeli Renáta kéri, hogy 2014. szeptember 10.-én megküldött az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei 2014-2015-ös tanítási évre vonatkozó Munkatervét a kuratórium fogadja el. A Munkatervvel kapcsolatban ellenvetés nem volt. A tagok közösen megállapodnak, hogy az óvoda és telephelyei j SZMSZ-nek megtárgyalására, 2014. szeptember 15.-én 18 órától kerüljön sor.

4, Madarász Károly javasolja, hogy Felber Zsuzsanna lektorálja át 2014. szeptember 31.-ig a Napraforgó Hálózat Szakmai programját. Felber Zsuzsanna a felkérést elfogadja.

5, Madarász Károly kuratóriumi határozatban kéri rögzíteni, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvodában és telephelyein az óvodavezető tartson ellenőrzést, melybe bevonhatja Felber Zsuzsanna kuratóriumi tagot is. Az ellenőrzés terjedjen ki a gyermek balesetek megelőzésére hozott intézkedések betartására, helyi szinten tárolt és vezetett irat anyagok ellenőrzésére, a munkavállalói dokumentumok meglétére, érvényességére, a PP, SZMSZ és Házirendben leírtak betartására, az eszközjegyzékben szereplő eszközök meglétére, az udvarok minőségi ellenőrzésére, az egyéb dokumentum Munkavédelmi és Tűzvédelmi oktatások megtartására, az érintés, veszélyes anyagok kockázatelemzése és egyéb biztonsággal kapcsolatos dokumentumok meglétére, érvényességére, a poroltó készülékek érvényességére, az ÁNTSZ és egyéb szakhatóságok utasításainak betartására, valamint a működési engedélyben és az óvoda Alapító okiratában leírtak betartására.

Kéri, hogy a vizsgálatokról jegyzőkönyv készüljön. Ugyan úgy kéri egyúttal ellenőrizni azon családi napköziket is, ahol óvodával együtt, egy helyrajzi szám alatt működnek. Erről külön jegyzőkönyv készüljön. A vizsgálatokat 2014. december 10.-ig kell lefolytatni és legkésőbb 2014. december 12.-ig kell a jegyzőkönyveket a kuratóriumi elnöknek átadni.

6, Trefeli Renáta elmondja hogy a Csiperke Óvoda telephely 2014. október 01-től napi nyolc órát meghaladó nyitva tartásra változik, ennek értelmébe az állami támogatást 2014. október 30.-ig úgy kell megigényelni, hogy 2014. október 01-től a változást figyelembe vegye.

7, Madarász Károly javasolja, hogy a Napraforgó hálózat –nem helyszínen kötelezően tartandó- iratállománya az irattárban kerüljön tárolásra, melynek címe: 1149 Budapest, Pósa L. u. 61.

8, Madarász Károly javasolja, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei  –nem helyszínen kötelezően tartandó- iratállománya az irattárban kerüljön tárolásra, melynek címe: 1149 Budapest, Pósa L. u. 61.

9, Madarász Károly elmondja, hogy a 7/2014-es kuratóriumi határozatban rögzített Pitypang Családi Napközi létrehozását határozatlan időre felfüggeszti, azzal a kikötéssel, hogy külön kuratóriumi határozat nélkül, indokolt esetben az eljárás bármikor elindítható.

10, Madarász Károly kéri T. könyvelő Irodát, -melynek vezetője a helyszínen tartózkodik az FB elnök személyében-, hogy 2014. szeptember 31.-ig indítsa el a nevezett óvoda adószámának megszüntetését a NAV-nál.  Peller-Varga Csilla a felkérést elfogadja.

11, Trefeli Renáta kuratóriumi tag elmondja, hogy beküldték az Óvoda „ Szabályzat a kötelezően vezetendő tanügyi nyilvántartásokról és dokumentumokról” elnevezésű dokumentumot, kérdezi, hogy valakinek va-e valamilyen kérdése, nincs, kéri a kuratóriumtól annak elfogadását.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Madarász Károly tájékoztatását, mely szerint nem biztos, hogy a Napaforgó Kisvirág Alapítvány 2014. szeptember hónapban meg tudja küldeni a szokásos havi támogatást.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei 2014-2015-ös tanítási évre vonatkozó Munkatervét.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy Felber Zsuzsanna lektorálja át 2014. szeptember 31.-ig a Napraforgó Hálózat Szakmai programját. Felber Zsuzsanna a felkérést elfogadta.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvodában és telephelyein az óvodavezető tartson ellenőrzést, melybe bevonhatja Felber Zsuzsanna kuratóriumi tagot is. Az ellenőrzés terjedjen ki a gyermek balesetek megelőzésére hozott intézkedések betartására, helyi szinten tárolt és vezetett irat anyagok ellenőrzésére, a munkavállalói dokumentumok meglétére, érvényességére, a PP, SZMSZ és Házirendben leírtak betartására, az eszközjegyzékben szereplő eszközök meglétére, az udvarok minőségi ellenőrzésére, az egyéb dokumentum Munkavédelmi és Tűzvédelmi oktatások megtartására, az érintés, veszélyes anyagok kockázatelemzése és egyéb biztonsággal kapcsolatos dokumentumok meglétére, érvényességére, a poroltó készülékek érvényességére, az ÁNTSZ és egyéb szakhatóságok utasításainak betartására, valamint a működési engedélyben és az óvoda Alapító okiratában leírtak betartására.

Kéri, hogy a vizsgálatokról jegyzőkönyv készüljön. Ugyan úgy kéri egyúttal ellenőrizni azon családi napköziket is, ahol óvodával együtt, egy helyrajzi szám alatt működnek. Erről külön jegyzőkönyv készüljön. A vizsgálatokat 2014. december 10.-ig kell lefolytatni és legkésőbb 2014. december 12.-ig kell a jegyzőkönyveket a kuratóriumi elnöknek átadni. A kuratóriumi határozat azt a kiegészítést tartalmazza, hogy a kuratóriumi elnök saját hatáskörben, elnöki utasítás formájában  intézkedik, a jegyzőkönyvekben esetlegesen rögzített hibák azonnali megszüntetéséről.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Trefeli Renáta tájékoztatását,  hogy a Csiperke Óvoda telephely 2014. október 01-től napi nyolc órát meghaladó nyitva tartásra változik, ennek értelmébe az állami támogatást 2014. október 30.-ig úgy kell megigényelni, hogy 2014. október 01-től a változást figyelembe vegye.

6, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a Napraforgó hálózat –nem helyszínen kötelezően tartandó- iratállománya az irattárban kerüljön tárolásra, melynek címe: 1149 Budapest, Pósa L. u. 61.

7, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei  –nem helyszínen kötelezően tartandó- iratállománya az irattárban kerüljön tárolásra, melynek címe: 1149 Budapest, Pósa L. u. 61.

8, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Madarász Károly javaslatát, hogy a 7/2014-es kuratóriumi határozatban rögzített Pitypang Családi Napközi létrehozását határozatlan időre felfüggeszti, azzal a kikötéssel, hogy külön kuratóriumi határozat nélkül, indokolt esetben az eljárás bármikor elindítható.

9,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Madarász Károly felkérését, hogy a T. könyvelő Iroda 2014. szeptember 31.-ig indítsa el a Királydombi Mackókuckó Magánóvoda adószámának megszüntetését a NAV-nál.   A könyvelő Iroda vezetője Peller-Varga Csilla a felkérést elfogadta.

10, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda „ Szabályzat a kötelezően vezetendő tanügyi nyilvántartásokról és dokumentumokról” dokumentumot.

A taggyűlés befejezésének időpontja 20. 30 óra.

Budapest, 2014. szeptember 11.

Madarász Károly                                                      Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag                                                                                        (jegyzőkönyvvezető)

                                                    Trefeli Renáta

                                                   kuratóriumi tag                  

Peller-Varga Csilla

FB  elnök                                                             

Határozat szám: 11/2014

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Alulírott Madarász Károly, Trefeli Renáta és Felber Zsuzsanna egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

Kuratóriumi elnök                                                          Kuratóriumi tag

                                                            Trefeli Renáta

                                                            kuratóriumi tag    

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2014. szeptember 15.-én. A kuratóriumi gyűlés 18.00. órakor megkezdődött. 

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Trefeli Renáta és Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat.

2, Madrász Károly elmondja, hogy a 2014. szeptember 11.-én tartott kuratóriumi ülésen elmaradt egyetlen napirendi pont megtárgyalására gyűltek össze. 

3, Trefeli Renáta kéri, hogy 2014. szeptember 12.-én megküldött az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei új SZMSZ-t a kuratórium fogadja el. Tájékoztatta a kuratóriumot arról is, hogy a Szülői Szervezetek azt 2014. szeptember 12.-n egyöntetűen hozzájárultak, módosítási javaslat nélkül. Az új SZMSZ létrehozásának fő indoka az óvoda újabb telephellyel való bővülése, valamint új munkakörök létrejötte, valamint a kuratórium 11/2014-es kuratóriumi határozatának 7. pontja. Az új SZMSZ-el kapcsolatban vélemény, vagy ellenvetés nem hangzott el.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei új SZMSZ-t.

A taggyűlés befejezésének időpontja 18. 50 óra.

Budapest, 2014. szeptember 15.

Madarász Károly                                                    Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag (jegyzőkönyvvezető)

                                                    Trefeli Renáta

                                                   kuratóriumi tag                   

Határozat szám: 12/2014

KURATÓRIUMI HATÁROZAT 

Alulírott Madarász Károly, Trefeli Renáta és Felber Zsuzsanna egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei új SZMSZ-t.

Budapest, 2014. szeptember 15.

Madarász Károly                                                     Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag

                                                            Trefeli Renáta

                                                            kuratóriumi tag                                                                                         

JEGYZŐKÖNYV 

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2014. október 21.-én. A kuratóriumi gyűlés 18.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Trefeli Renáta és Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Surányi Orsolya, valamint Peller-Varga Csilla FB. elnök.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat, és külön köszönti Peller-Varga Csilla FB. elnököt, valamint Surányi Orsolyát.

2, Madrász Károly elmondja, 2014. október 20.-án vette át Trefeli Renáta kuratóriumi tagságáról történő lemondást. Abban az esetben ha a lemondást a kuratórium elfogadja új tagra vonatkozóan  Surányi Orsolya személyében tesz javaslatot. Surányi Orsolya a székesfehérvári franchise szerződője, munkáját, precízségét, szakmai elhivatottságát mindenki jól ismeri az eddigi, az alapítványban végzett munkáját maximálisan és a köz érdekének maximális figyelembevételével teljesítette. Bírja a kuratórium, és a teljes hálózat bizalmát és elismerését.  

3, Peller-Varga Csilla elmondja, hogy tekintettel arra, hogy Surányi Orsolya munkájával ők is elégedettek, az Fb. részéről sem merül fel vétó javaslat a személyére.

4, Surányi Orsolya elmondja, hogy köszöni az alapítvány és az Fb bizalmát, megszavazása esetén szívvel-lélekkel tudásának maximumát adva kívánja elvégezni a rábízott feladatokat és öregbíteni kívánja az Alapítvány hírnevét és minél szélesebb körben megismertetni annak a közjót szolgáló céljait, tevékenységét. A felkérést a maga részéről kiemelten megtisztelőnek tekinti.

5, Madarász Károly beszámol a kuratóriumnak a miskolci Meggyeskert Óvoda telephely hatósági kivizsgálásának ügyéről, a hozott elnöki és óvodavezetői utasításokról, egyben elmondja, hogy a telephely részére mindenképpen a 2015.-i évi költségvetésbe be kell iktatni egy darab fa fejlesztő eszköz vásárlását. Tájékoztatja a kuratóriumot, hogy  a könyvelő irodával egyeztetett az alapítvány és a fenntartásában működtetett Aranyló Napraforgó Óvoda és telephelyei anyagi helyzetéről és megállapításra került, hogy a beruházás ebben az évben már nem valósítható meg. Egyben jegyzőkönyvben, majd határozatban kéri rögzíteni, hogy az eszköz beszerzésének és szabályos telepítésének véghatáridejét 2015. április 15.-ig kéri lebonyolítani, a projekt lebonyolítására felkéri  Trefeli Renáta óvodavezetőt.

6, Madarász Károly kuratóriumi határozatban kéri rögzíteni, hogy a kuratóriumi tagokkal előzetesen folytatott egyeztetés alapján az Alapítvány részére felajánlott személyi jövedelem adó 1%-ából befolyt összegből, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvodában (1149. Bp. Pósa. L. u. 61.) részleges ablakcseréje történjen meg, tekintettel arra, hogy a szóban forgó 6 db nyílászáró legalább 25 éves.

7, Madarász Károly elnök ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik adójuk 1%-át az Alapítvány nemes céljainak elérésére ajánlották fel.  

8, Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag tájékoztatja a kuratóriumot, hogy  lehetőség szerint a kormány étkezési támogatást is adhat, így ha erre lehetőség van, az Alapítvány igényelje meg azt.

9, Felber Zsuzsanna kéri, hogy a 2014. október 30.-ig beadható korrekcióban kérje a plusz fő (pedagógusi asszisztens után járó állami hozzájárulás), valamint a vezető helyettesi pótlék, és Csiperke óvoda telephely 8 órás nyitva tartása miatt bekövetkezett állami hozzájárulás pót igényének benyújtását.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta,Trefeli Renáta kuratóriumi tagságáról történő lemondását.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, az új tagot  Surányi Orsolya személyében.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Surányi Orsolya köszönet nyilvánítását és üdvözli a tagjai között.

4,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Madarász Károly beszámolóját a miskolci Meggyeskert Óvoda telephely hatósági kivizsgálásának ügyéről, a hozott elnöki és óvodavezetői utasításokról. 

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy a miskolci Meggyeskert Óvoda telephely részére a 2015.-i évi költségvetésbe be kell iktatni egy darab fa fejlesztő eszköz vásárlását, amely már a 2014. évi feszített költségvetésben nem lehetséges.  

6, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy az eszköz beszerzésének és szabályos telepítésének véghatárideje 2015. április 15.-, a projekt lebonyolításáért felelős Trefeli Renáta óvodavezető.

7, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy az Alapítvány részére felajánlott személyi jövedelem adó 1%-ából befolyt összegből, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda (1149. Bp. Pósa. L. u. 61.) részleges ablakcseréje történjen meg.

8, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag beszámolóját,  az étkezési támogatással kapcsolatban valamint elfogadta, hogy igényelje meg azt.  

9, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei állami hozzájárulás korrekciójára vonatkozó igénylés beadását.  

A taggyűlés befejezésének időpontja 20. 50 óra.

Budapest, 2014. október 21.

Madarász Károly                                                    Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag (jegyzőkönyvvezető)

Trefeli Renáta                                                      Surányi Orsolya

Peller-Varga Csilla

FB  elnök                                                              

Határozat szám: 13/2014

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Alulírott Madarász Károly  és Felber Zsuzsanna egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta,Trefeli Renáta kuratóriumi tagságáról történő lemondását.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, az új tagot  Surányi Orsolya személyében.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Surányi Orsolya köszönet nyilvánítását és üdvözli a tagjai között.

4,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Madarász Károly beszámolóját a miskolci Meggyeskert Óvoda telephely hatósági kivizsgálásának ügyéről, a hozott elnöki és óvodavezetői utasításokról.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy a miskolci Meggyeskert Óvoda telephely részére a 2015.-i évi költségvetésbe be kell iktatni egy darab fa fejlesztő eszköz vásárlását, amely már a 2014. évi feszített költségvetésben nem lehetséges.  

6, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy az eszköz beszerzésének és szabályos telepítésének véghatárideje 2015. április 15.-, a projekt lebonyolításáért felelős Trefeli Renáta óvodavezető.

7, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy az Alapítvány részére felajánlott személyi jövedelem adó 1%-ából befolyt összegből, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda (1149. Bp. Pósa. L. u. 61.) részleges ablakcseréje történjen meg.

8, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag beszámolóját,  az étkezési támogatással kapcsolatban valamint elfogadta, hogy igényelje meg azt.               

9, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei állami hozzájárulás korrekciójára vonatkozó igénylés beadását.   

Budapest, 2014. október 21.

Madarász Károly                                                      Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                      Kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

 Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2014. december 12.-én. A kuratóriumi gyűlés 18.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke,  Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Trefeli Renáta óvodavezető, Surányi Orsolya leendő kuratóriumi tag, valamint Peller-Varga Csilla FB. elnök.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat, és külön köszönti Peller-Varga Csilla FB. elnököt,  Trefeli Renáta óvodavezetőt, valamint Surányi Orsolyát.

2, Trefeli Renáta elmondja, hogy 2014. december 11.-én minden tagnak megküldte az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei 2014. október 01.-én KIR-be lejelentett létszámát. Megküldte továbbá a Kék Pingvin telephely előjegyzési naplóban rögzített gyerekeit is. A nevezett telephely 2015. január 05.-től fogadja majd az előjegyzésben felvett gyermekeket.

3, Madarász Károly kuratórium elnök megállapítja, hogy a 2013. évhez képest az óvodai létszámban változás nem következett be.

4, Madarász Károly gratulációját fejezi ki, hogy 2015.-ben megnyitja kapuit a Kék Pingvin telephely is a XX. kerületben.

5, Felber Zsuzsanna tájékoztatja az egybegyűlteket, hogy jelenleg 2 darab családi napközi, amely normatívára jogosult nincs feltöltve, a miskolci és a székesfehérvári egységekben, ezért kéri, hogy az igényléskor, mindenképpen legyen figyelembe véve.

6, Trefeli Renáta kéri, hogy a megküldött létszám alapján történjen az óvoda és telephelyeire vonatkozó normatíva igénylés. Megjegyzi, hogy az Államkincstárral egyeztetve a Kék Pingvin Óvoda telephely állami támogatásra nem lesz jogosult, a félnapos dajka állami támogatása csak 2016-ban a 2015. évre vonatkozó támogatás elszámoláskor igényelhető meg. Tájékoztatja a kuratóriumot arról is, hogy az újabb telephely megnyitása, egy 8 órában foglalkoztatott pedagógusi asszisztens felvételét teszi kötelezővé, melynek állami támogatása szintén csak 2016-ban hívható le. Mivel a telephely félnapos nyitva tartással üzemel majd, ezért nem kell alkalmazni 8 órás óvodapedagógust (a munkahely betöltését gyakornok óvodapedagógus látja majd el), de a költségvetés számításakor kéri figyelembe venni a kötelező és nem kötelező munkaidő arányos kiszámítását. Tájékoztatja az egybegyűlteket, hogy az óvodapedagógusra semmilyen állami hozzájárulás nem igényelhető, 2016. évben sem.

7, Trefeli Renáta javasolja, hogy a 2015. évi családi napközi hálózat és óvoda költségvetését a Felügyelő Bizottság készítse el, legkésőbb 2014. december 26.-ig, és vegye figyelembe a plusz munkavállalókat, és küldje meg azt a kuratóriumi tagok részére, Surányi Orsolyával kiegészítve.

8, Madarász Károly köszönetet mond ez úton is mind azoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták idén is az Alapítvány. A befolyt összeg elköltése több oldalról is megtörténhet pl. a miskolci intézményben kerti fajáték vásárlására, vagy a Váltó utcai óvoda földszintjének felújítására, vagy a Pósa L. utcai óvoda foglalkoztatóinak laminált burkolatának cseréjére.

9, Madarász Károly megköszöni az önkéntes munkavállalók segítségét, és kéri az egybegyűlteket, hogy 2015-ös évben még több önkéntes foglalkoztatására kerüljön sor, valamint egyre több iskolát kapcsoljunk be az együttműködők körébe.

10,  Trefeli Renáta beszámol a kuratóriumnak a miskolci óvoda telephelyen történt gyermekbaleset lezárásáról. Tájékoztatja a kuratóriumot, hogy a Miskolci Oktatási Kormányhivatal megállapította, hogy az Alapítvány az Óvodavezető és az óvoda telephely is a törvények maximális betartása mellett kezelte az ügyet, mulasztás nem történt, mindenben a törvényi előírásoknak szerint járt el, így elmarasztás nem történt, az ügy jogerősen lezárult.

11, Trefeli Renáta tájékoztatja a kuratóriumot, hogy 2014.  novemberében tájékoztatást kért az óvodapedagógusok munkaidő nyilvántartása, jelenléti íve és ezzel kapcsolatos egyéb dokumentumok vezetéséről a Budapesti Oktatási Kormányhivataltól, azonban válasz eddig nem érkezett, így ebben az évben végig a régi nyomtatványokat alkalmazzák.

12, Madarász Károly elnök elmondja, hogy két nappal ezelőtt megküldte az Alapítvány módosított alapító okiratát. Kérdezi, hogy valakinek van-e hozzáfűzni valója, nincs. Kéri a tagokat, hogy a módosított alapító okiratot fogadja el.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Trefeli Renáta beszámolóját,az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei 2014. október 01.-én KIR-be lejelentett létszámáról, valamint a Kék Pingvin telephely előjegyzési naplóban rögzített gyerek számáról. A nevezett telephely 2015. január 05.-től fogadja majd az előjegyzésben felvett gyermekeket.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta Madarász Károly kuratórium elnök megállapítását, hogy a 2013. évhez képest az óvodai létszámban változás nem következett be.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Felber Zsuzsanna tájékoztatását, hogy jelenleg 2 darab családi napközi, amely normatívára jogosult nincs feltöltve, a miskolci és a székesfehérvári egységekben, ezért a normatíva igényléskor, mindenképpen legyen figyelembe kell venni.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Trefeli Renáta kérést, hogy a megküldött létszám alapján történjen az óvoda és telephelyeire vonatkozó normatíva igénylés. Megjegyzi, hogy az Államkincstárral egyeztetve a Kék Pingvin Óvoda telephely állami támogatásra nem lesz jogosult, a félnapos dajka állami támogatása csak 2016-ban a 2015. évre vonatkozó támogatás elszámoláskor igényelhető meg. Tájékoztatja a kuratóriumot arról is, hogy az újabb telephely megnyitása, egy 8 órában foglalkoztatott pedagógusi asszisztens felvételét teszi kötelezővé, melynek állami támogatása szintén csak 2016-ban hívható le. Mivel a telephely félnapos nyitva tartással üzemel majd, ezért nem kell alkalmazni 8 órás óvodapedagógust (a munkahely betöltését gyakornok óvodapedagógus látja majd el), de a költségvetés számításakor kéri figyelembe venni a kötelező és nem kötelező munkaidő arányos kiszámítását. Tájékoztatja az egybegyűlteket, hogy az óvodapedagógusra semmilyen állami hozzájárulás nem igényelhető, 2016. évben sem.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta,Trefeli Renáta tájékoztatását, hogy az Államkincstárral egyeztetve a Kék Pingvin Óvoda telephely állami támogatásra nem lesz jogosult, a félnapos dajka állami támogatása csak 2016-ban a 2015. évre vonatkozó támogatás elszámoláskor igényelhető meg, továbbá, hogy az újabb telephely megnyitása, egy 8 órában foglalkoztatott pedagógusi asszisztens felvételét teszi kötelezővé, melynek állami támogatása szintén csak 2016-ban hívható le. Mivel a telephely félnapos nyitva tartással üzemel majd, ezért nem kell alkalmazni 8 órás óvodapedagógust (a munkahely betöltését gyakornok óvodapedagógus látja majd el), de a költségvetés számításakor figyelembe kell venni a kötelező és nem kötelező munkaidő arányos kiszámítását.  Az óvodapedagógusra semmilyen állami hozzájárulás nem igényelhető, 2016. évben sem.

6, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Trefeli Renáta javaslatát, hogy a 2015. évi családi napközi hálózat és óvoda költségvetését a Felügyelő Bizottság készítse el, legkésőbb 2014. december 26.-ig, és vegye figyelembe a plusz munkavállalókat, és küldje meg azt a kuratóriumi tagok részére, Surányi Orsolyával kiegészítve.

Megjegyzés –Varga Peller Csilla Felügyelő Bizottsági elnök a felkérést elfogadta.

7, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Madarász Károly javaslatát, hogy a 2014-ben felajánlott személyi jövedelem adó 1%-a  a befolyt összeg elkölthető legyen pl. a miskolci intézményben kerti fajáték vásárlására, vagy a Váltó utcai óvoda földszintjének felújítására, vagy a Pósa L. utcai óvoda foglalkoztatóinak laminált burkolatának cseréjére.

8, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, hogy 2015-ös évben még több önkéntes foglalkoztatására kerüljön sor, valamint egyre több iskola legyen bekapcsolva  az együttműködők körébe.

9, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Trefeli Renáta beszámolóját, a miskolci óvoda telephely gyermekbaleset ügyének lezárásáról.  

10, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, Trefeli Renáta beszámolóját, hogy 2014.  novemberében tájékoztatást kért az óvodapedagógusok munkaidő nyilvántartása, jelenléti íve és ezzel kapcsolatos egyéb dokumentumok vezetéséről a Budapesti Oktatási Kormányhivataltól, azonban válasz eddig nem érkezett, így ebben az évben végig a régi nyomtatványokat alkalmazzák.

11, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal  elfogadta, az Alapítvány új (tagcserés) alapító okirati módosítását.

A taggyűlés befejezésének időpontja 21. 20 óra.

Budapest, 2014. december 12.

Madarász Károly                                                   Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag (jegyzőkönyvvezető)

Trefeli Renáta                                                      Surányi Orsolya

Peller-Varga Csilla

FB  elnök                                                            

Határozat szám: 14/2014

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 110
Heti: 510
Havi: 2 272
Össz.: 277 543

Látogatottság növelés
Oldal: Jegyzőkönyvek, határozatok 2014.
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »