ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2014. december 29.-én 17 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Kiss Andrea vezeti.

Napirendi pontok:

1, Peller Csilla köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Peller Csilla Fb. elnök elmondja, hogy a tagok megkapták az Aranyló Napraforgó Alapítvány családi napközijeinek és Óvoda és telephelyei költségvetését. A családi napköziknél szülői térítési díj megállapítása történt a legtöbb esetben, az óvoda és telephelyei térítési díj mentesek, a fenntartó Alapítvány egyéb bevételeiből, valamint az állami hozzájárulásból tartja fenn az intézményeket. Felhívja az FB figyelmét arra, hogy az óvoda és telephelyeinél 2015. szeptember 01.-től nagy valószínűséggel étkezési térítési díj bevezetése fog történni. Kéri a tagokat a költségvetések elfogadására.    

3, Peller Csilla ismerteti a tagokkal a 2015. évben mely családi napközik lesznek szülői térítési díjra kötelezettek, melyek azok a családi napközik amelyek nem:

Szülői térítési díjra kötelezett:

Csiperke I-II.  Családi Napközik

Harangvirág Családi Napközi

Napraforgó Családi Napközi

Kék Pingvin I.-II. Családi Napközik

Pampalini I-II. Családi Napközik

Meggyeskert Családi Napközi

Cseresznyéskert Családi Napközi

Zsebi-baba Családi Napközi

Nefelejcs Családi Napközi

Napraforgó Családi Napközi

Nem kötelezett térítési díj szedésére 2015-ben:

Kipp-kopp I-II. Családi Napközik

Törpök Falva Családi Napközi

Nem kérhető a szülőktől semmilyen térítési díj, vagy egyéb jogcímen befizetés az oktatási tevékenységet folytató egységekben Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyeinél, név szerint:

Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei:

Kék Pingvin Óvoda

Csiperke Óvoda

Királydombi Mackókuckó Magánóvoda

Meggyeskert Óvoda

4, Peller Csilla tájékoztatja az FB-t, hogy Madarász Károly kuratóriumi elnök állásfoglalást kért Makó Zsóka ügyében az NGM-től. A majdan beérkezendő válaszlevelet véleményezésre megküldi az FB-nek.

5, Peller Csilla tájékoztatja az FB-t, hogy Trefeli Renáta kuratórium tag helyére, Surányi Orsolya kerül.

6, Peller Csilla ezúton köszöni meg az FB egész éves munkáját.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működtetett családi napközik és óvoda és telephelyei 2015. –ös évi költségvetését.

2 Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a szülői térítési díjra kötelezett és nem kötelezett családi napköziket, valamint térítési díjra nem kötelezett óvoda és telephelyei intézmények listáját:

Szülői térítési díjra kötelezett:

Csiperke I-II.  Családi Napközik

Harangvirág Családi Napközi

Napraforgó Családi Napközi

Kék Pingvin I.-II. Családi Napközik

Pampalini I-II. Családi Napközik

Meggyeskert Családi Napközi

Cseresznyéskert Családi Napközi

Zsebi-baba Családi Napközi

Nefelejcs Családi Napközi

Napraforgó Családi Napközi

Nem kötelezett térítési díj szedésére 2015-ben:

Kipp-kopp I-II. Családi Napközik

Törpök Falva Családi Napközi

Nem kérhető a szülőktől semmilyen térítési díj, vagy egyéb jogcímen befizetés az oktatási tevékenységet folytató egységekben Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyeinél, név szerint:

Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei:

Kék Pingvin Óvoda

Csiperke Óvoda

Királydombi Mackókuckó Magánóvoda

Meggyeskert Óvoda

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 30 óra.

Budapest, 2014. december 29.

Peller-Varga Csilla               Kiss Andrea                 Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                        jegyzőkönyv vezető

1 példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 3/2014 FB 

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla , Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

FB. elnöke                                   

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2015. január 16.-án 18 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Kiss Andrea vezeti.

Napirendi pontok:

1, Peller Csilla köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Peller Csilla Fb. elnök elmondja, hogy  átvette Madarász Károly kuratóriumi elnöktől, az NGM által, 2015. január 13.-án kelt levelet, amit aznap továbbított az FB tagoknak. Megállapítja, hogy a kapott válasz alapján az Alapítvány jogszerűen járt el Makó Zsóka ügyében. Kéri az FB tagokat, hogy a megállapítást fogadják el, majd erről tájékoztatja az elnök urat.

3, Peller Csilla kéri az FB-t, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítvány MÁK-kal  kapcsolatos összes ügyében felülvizsgálati jogosultsággal éljen. Ez kiterjed, az igénylésre, elszámolásra, ellenőrzésre is. Javasolja, hogy csak abban az esetben készüljön a felülvizsgálatról külön jegyzőkönyv, ha eltérés mutatkozik.  

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az NGM válaszlevelét, és azt, hogy Makó Zsóka munkavállaló ügyében a jelenlegi jogszabályok betartása mellett járt el a munkaadó.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítvány MÁK-kal kapcsolatos összes ügyében felülvizsgálati jogosultsággal éljen. Ez kiterjed, az igénylésre, elszámolásra, ellenőrzésre is.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy csak abban az esetben készüljön a felülvizsgálatról külön jegyzőkönyv, ha eltérés mutatkozik.  

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Budapest, 2015. január 16.

Peller-Varga Csilla                  Kiss Andrea                Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                            jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 1/2015 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla , Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az NGM válaszlevelét, és azt, hogy Makó Zsóka munkavállaló ügyében a jelenlegi jogszabályok betartása mellett járt el a munkaadó.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítvány MÁK-kal kapcsolatos összes ügyében felülvizsgálati jogosultsággal éljen. Ez kiterjed, az igénylésre, elszámolásra, ellenőrzésre is.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy csak abban az esetben készüljön a felülvizsgálatról külön jegyzőkönyv, ha eltérés mutatkozik.  

Budapest, 2015. január 16.

Peller-Varga Csilla                  Kiss Andrea                Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                   

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2015. május 29.-án 12 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Kiss Andrea vezeti.

Napirendi pontok:

1, Peller Csilla köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Peller-Varga Csilla pár szóban beszámol az Alapítvány 2014. évi működéséről, a kuratóriumi ülésekről, tekintettel arra, hogy a legtöbb ülésen maga is részt vett. Ezúton is méltatta az Alapítvány 2014. évi munkáját, azt, hogy 2014-ben sikerült még több munkavállalót alkalmazniuk, valamint a felvett gyermekek száma is növekedett 2013-hoz képest. Elmondta azt is, hogy az Alapítvány meg lett feleltetve az új közhasznúsági törvényi előírásoknak, így az adó 1%-ának felajánlása továbbra is zavartalanul megtörténhet. Elmondta, hogy több hatósági vizsgálat és MÁK ellenőrzés lefolytatása is megtörtént, melyeken az Alapítvány egységei kimagaslóan jól szerepeltek, valamint gazdasági okok miatt, a 2013. évben fenntartóváltással átvett Királydombi Mackókuckó Magánóvoda önálló óvodai státusza megszűnt és bekerült az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda telephelyeként.

2, Peller Csilla Fb. elnök elmondja, hogy az Fb. tagok megkapták az Alapítvány és óvodák közhasznúsági jelentését és mérlegét, kéri, hogy Fb. fogadja azt el.

3, Peller Csilla kéri az FB-t, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítvány elnökének beszámolóját fogadja el.  

4, Peller-Varga Csilla elmondja, hogy megkapták az Fb. tagok az Alapítvány 2015. évi költségvetését, kéri a tagoktól annak elfogadását.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Peller-Varga Csilla beszámolóját az Alapítvány 2014. évi munkájáról.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Alapítvány és óvodák 2014. évi közhasznúsági jelentését és mérlegét.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány elnökének 2014. évi beszámolóját.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015. évre vonatkozó költségvetését

Az FB. ülés befejezésének időpontja 13. 00 óra.

Budapest, 2015. május 29.

Peller-Varga Csilla         Kiss Andrea                         Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                      jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 2/2015 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla , Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Peller-Varga Csilla beszámolóját az Alapítvány 2014. évi munkájáról.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Alapítvány és óvodák 2014. évi közhasznúsági jelentését és mérlegét.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány elnökének 2014. évi beszámolóját.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015. évre vonatkozó költségvetését

Budapest, 2015. május 29. 

Peller-Varga Csilla          Kiss Andrea                     Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                   

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2015. szeptember 14.-én 17 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Kiss Andrea vezeti.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Peller-Varga Csilla tájékoztatja az FB tagjait, hogy azért kerül sor az FB. összehívására, mivel az Alapítvány kuratóriumi elnökével egyeztetve gazdasági felülvizsgálatot rendelne el az alábbi területek ellenőrzésére:

-          MÁK családi napközi vezetők bérkompenzációjának jogszerű felhasználása

-          MÁK családi napközi normatíva jogszerű felhasználása

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik év eleji költségvetésének felülvizsgálata

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik bevételi pénztárbizonylatának leellenőrzése

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik bevételi pénztárbizonylatával kapcsolatos dokumentáció vezetésének ellenőrzése

-          Az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein a munkavállalók bér ellenőrzése –kiemelten az NKT. előírásának alkalmazására

-          Az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein az állami hozzájárulás jogszerű felhasználása

2, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy a 2 napirendi pontban javasolt vizsgálat lefolytatására felkéri az Alapítvány könyvelő irodáját: TAX-ACTION Kft- (1141 Budapest, Szugló utca 154.)

3, Peller-Varga Csilla javasolja, hogy a vizsgálat lefolytatását a könyvelő Iroda 2015. szeptember 20.-i nappal kezdje meg és 2015. október 20.-i nappal zárja le.

4, Peller-Varga Csilla javasolja, hogy a könyvelő iroda jelentésében csak a hiányosságokat rögzítse, és tegyen írásos javaslatot a hiba kijavítására.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  hogy gazdasági felülvizsgálatot rendel el az alábbi területek ellenőrzésére:

-          MÁK családi napközi vezetők bérkompenzációjának jogszerű felhasználása

-          MÁK családi napközi normatíva jogszerű felhasználása

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik év eleji költségvetésének felülvizsgálata

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik bevételi pénztárbizonylatának leellenőrzése

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik bevételi pénztárbizonylatával kapcsolatos dokumentáció vezetésének ellenőrzése

-          Az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein a munkavállalók bér ellenőrzése –kiemelten az NKT. előírásának alkalmazására

-          Az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein az állami hozzájárulás jogszerű felhasználása

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a vizsgálat lefolytatására felkéri az Alapítvány könyvelő irodáját: TAX-ACTION Kft- (1141 Budapest, Szugló utca 154.). Kiegészíti továbbá a javaslatot azzal és elfogadja, hogy ezen FB. jegyzőkönyvből és határozatból, 1 db másolati példányt adjon át a TAX-ACTION Kft. ügyvezetőjének.  

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a vizsgálat lefolytatásának kezdő és záró időpontját, azaz  a könyvelő Iroda 2015. szeptember 20.-i nappal kezdje meg és 2015. október 20.-i nappal zárja le a vizsgálatot.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a könyvelő iroda jelentésében csak a hiányosságokat rögzítse, és tegyen írásos javaslatot a hiba kijavítására.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Budapest, 2015. szeptember 14.

Peller-Varga Csilla       Kiss Andrea                         Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                    jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 3/2015 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla , Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  hogy gazdasági felülvizsgálatot rendel el az alábbi területek ellenőrzésére:

-          MÁK családi napközi vezetők bérkompenzációjának jogszerű felhasználása

-          MÁK családi napközi normatíva jogszerű felhasználása

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik év eleji költségvetésének felülvizsgálata

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik bevételi pénztárbizonylatának leellenőrzése

-          A Napraforgó Családi Napközi Hálózatban lévő családi napközik bevételi pénztárbizonylatával kapcsolatos dokumentáció vezetésének ellenőrzése

-          Az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein a munkavállalók bér ellenőrzése –kiemelten az NKT. előírásának alkalmazására

-          Az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein az állami hozzájárulás jogszerű felhasználása

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a vizsgálat lefolytatására felkéri az Alapítvány könyvelő irodáját: TAX-ACTION Kft- (1141 Budapest, Szugló utca 154.). Kiegészíti továbbá a javaslatot azzal és elfogadja, hogy ezen FB. jegyzőkönyvből és határozatból, 1 db másolati példányt adjon át a TAX-ACTION Kft. ügyvezetőjének.  

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a vizsgálat lefolytatásának kezdő és záró időpontját, azaz  a könyvelő Iroda 2015. szeptember 20.-i nappal kezdje meg és 2015. október 20.-i nappal zárja le a vizsgálatot.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a könyvelő iroda jelentésében csak a hiányosságokat rögzítse, és tegyen írásos javaslatot a hiba kijavítására.

Budapest, 2015. szeptember 14.

Peller-Varga Csilla         Kiss Andrea                         Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                   

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2016. május 30.-án 17 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Kiss Andrea vezeti.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb. szavazat képes.

2, Peller-Varga Csilla összefoglalja az Alapítvány 2015. évi munkáját, elmondja, hogy lehetőségeihez mérten igyekezett minden kuratóriumi ülésen részt venni. Elmondja a tagoknak, hogy sikeresen zárta az Alapítvány a 2015. évet, céljaikat és elhatározásaikat megvalósították. Sikerült új családi napközivel és két óvodai csoporttal is bővülnie Budapest IV. kerületben. Gazdálkodását alaposan átgondolva, a törvények maximális figyelembevételével folytatta.

3, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy a FB. tagok megkapták az Alapítvány 2015. évi elnöki beszámolóját. Megkérdezi az Fb. tagokat, hogy van-e valakinek észrevétele azzal kapcsolatban – nincsen. Ezután kéri az Fb.  tagoktól az elnöki beszámoló elfogadását.

4, Peller-Varga Csilla Fb. elnök elmondja, hogy a FB. tagok megkapták az Alapítvány (és óvoda) 2015. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. Megkérdezi az Fb. tagokat, hogy van-e valakinek észrevétele azzal kapcsolatban – nincsen. Ezután kéri az Fb.  tagoktól az elnöki beszámoló elfogadását.

5, Peller-Varga Csilla elmondja, hogy az Alapítvány 2016. május 18.-i kuratóriumi ülésén hozott 6/2016. számú határozatában azzal a felkéréssel fordult az FB-hez, hogy tegyen javaslatot a 2015. évvégén elkülönített pénz ügyében. A pénz felhasználása az idén nyíló veszprémi óvodára és családi napközi fordítódott volna, de az sajnos nem jött létre. Az Alapítvány könyvelési adatait átvizsgálva az Fb. elnök azt a javaslatot teszi, hogy az elkülönített pénzösszegből 2016. augusztus 01. – 2016. december 31. időszakra az Aranyló Napraforgó Családi Napközi hálózaton belüli családi napközik szülői térítési díja legyen megtámogatva. Az új szülői térítési díjakat a tagoknak átadott melléklet tartalmazza. Kérdezi a tagokat, hogy van-e valakinek egyéb javaslata, kiegészítése, észrevétele. A tagok nemmel válaszolnak. Az elnök így kéri az Fb. tagoktól az új szülői térítési díjak elfogadását. Kéri továbbá, hogy az új szülői térítési díj táblázat, megszavazása esetén ezen jegyzőkönyv 1. sz. mellékleteként szerepeljen.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Peller Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját az Alapítvány 2015. évi munkájáról.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015. évi elnöki beszámolóját.                                 

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány (és óvoda) 2015. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. 

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök javaslatát a 2015. évvégén elkülönített pénz felhasználásáról, vagyis az új családi napközik szülői térítési díj változásáról.

5, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a 4. pontban hozott határozathoz kapcsolód új szülői térítési díjakat tartalmazó táblázat, ezen jegyzőkönyv és határozat 1 sz. mellékleteként csatolásra kerüljön.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Kelt: Budapest, 2016. május 30.

Peller-Varga Csilla             Kiss Andrea                    Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                     jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 1/2016 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla , Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Peller Varga Csilla Fb. elnök beszámolóját az Alapítvány 2015. évi munkájáról.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015. évi elnöki beszámolóját.                                 

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány (és óvoda) 2015. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. 

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Peller-Varga Csilla Fb. elnök javaslatát a 2015. évvégén elkülönített pénz felhasználásáról, vagyis az új családi napközik szülői térítési díj változásáról.

5, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a 4. pontban hozott határozathoz kapcsolód új szülői térítési díjakat tartalmazó táblázat, ezen jegyzőkönyv és határozat 1 sz. mellékleteként csatolásra kerüljön.

Kelt: Budapest, 2016. május 30.

Peller-Varga Csilla       Kiss Andrea                           Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                    

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, az Aranyló Napraforgó Alapítvány székhelyén (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.). 2016. november 15.-én 08:00 órakor.

Az ülésen jelen vannak Peller-Varga Csilla az FB. elnöke, Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér Felügyelő Bizottsági tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Kiss Andrea vezeti.

Napirendi pontok:

1, Peller-Varga Csilla köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb. szavazatképes.

2, Peller-Varga Csilla elmondja, hogy azért kérte az Fb. összehívását, mert az Alapítvány kuratóriumi elnöke azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy vizsgálják meg az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda egyik pedagógus asszisztensének munkaszerződését bérre és a pedagógusi előmeneteli rendszer alkalmazására való tekintettel. Elmondta azt is, hogy a munkavállaló átadta az óvodavezető helyettesnek az Oktatási Kormányhivatal állásfoglalását (1. sz. melléklet), melynek alapján a munkavállaló nem munkaszerződés munkavállaló, hanem alkalmazni kell vele szemben az Nkt. pedagógusi előmeneteli rendszerére vonatkozó besorolást és bértáblát. Az Fb. megállapítja, hogy a levélben leírtak valóban fennállnak. Tájékoztatást kérnek a MÁK folyósítási osztályáról, ahonnan szintén azt a választ kapják, hogy valóban jár a munkavállalónak a pedagógusi bér és besorolás, és ennek megfelelően 2016. március 30.-ig beadandó, a 2016. évre vonatkozó óvodai elszámolásban kérhető utólag a pedagógus szakképesítéssel rendelkezők állami hozzájárulás kiegészítése. A folyósítás várható ideje 2017. június. Az Fb. elnök felhívja a tagok figyelmét, és elmondja, hogy erről az Elnök urat is tájékoztatni kívánja, vagyis arról, hogy el kell végezni a dolgozóra vonatkozó bérrevíziót, és a 2016. január 01.-től meg nem fizetett bért és annak járulékait legkésőbb 2016. november 30.-ig rendezni kell.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a pedagógus asszisztens bér és előmeneteli rendszerével kapcsolatos, a jegyzőkönyv 1. pontjában tett megállapításokat.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az 1. határozati pontban elfogadottakról az Fb. elnök azonnal tájékoztassa a kuratóriumi elnököt.                                 

Az FB. ülés befejezésének időpontja 10. 00 óra.

Kelt: Budapest, 2016. november 15.

Peller-Varga Csilla                   Kiss Andrea             Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                     jegyzőkönyvvezető

1 eredeti példány megküldve az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 2/2016 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírott Peller-Varga Csilla , Kiss Andrea, Szász Gyöngyvér  Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a pedagógus asszisztens bér és előmeneteli rendszerével kapcsolatos, a jegyzőkönyv 1. pontjában tett megállapításokat.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az 1. határozati pontban elfogadottakról az Fb. elnök azonnal tájékoztassa a kuratóriumi elnököt.                                 

Kelt: Budapest, 2016. november 15.

Peller-Varga Csilla               Kiss Andrea                  Szász Gyöngyvér

FB. elnöke                                    

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 95
Heti: 254
Havi: 2 895
Össz.: 274 954

Látogatottság növelés
Oldal: FB. jegyzőkönyvek, határozatok
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »