ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk legfontosabb célja óvodák, családi bölcsődék működtetése, kiemelt szintű nevelés, oktatás, az angol nyelv játékos megismertetése, valamint az anyák munkaerő piacon történő elhelyezkedése.

JEGYZŐKÖNYV 

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2015. május 29.-én. A kuratóriumi gyűlés 17.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Surányi Orsolya kuratóriumi tag, valamint Peller-Varga Csilla FB. elnök. A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.                                                       

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat, és külön köszönti Peller-Varga Csilla FB. elnököt.

2, Madarász Károly elmondja, hogy megkapta a kuratórium a könyvelő irodától az Alapítvány 2014. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletet, kéri a kuratóriumot, hogy fogadja azt el.

3, Madarász Károly elmondja, hogy megküldte a kuratóriumnak a 2014. elnöki beszámolót, kéri a kuratóriumot, hogy fogadja azt el.

4, Madarász Károly elnök kéri a kuratóriumot, hogy a megküldött Királydombi Mackókuckó Magánóvoda 2014. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletet, kéri a kuratóriumot, hogy fogadja azt el.

5, Madarász Károly elmondja, hogy megkapta a kuratórium a könyvelő irodától az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei 2014. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletet, kéri a kuratóriumot, hogy fogadja azt el. 

6, Surányi Orsolya kér szót és elmondja, hogy zárt körben az óvodavezetővel, koordinátorral, FB elnökkel megbeszélést tartottak szóba került a MÁK ellenőrzés –amivel kapcsolatban ez úton is gratulál az alapítvány nevében azoknak, akik a hálózatot felkészítették a vizsgálatra. Megkéri Peller-Varga Csilla Fb. elnököt, hogy a könyvelő iroda munkáját az Alapítvány nevében is köszönje meg. A megbeszélésen szóba került a Hd-vel kapcsolatos probléma is, egyértelművé vált, hogy az Alapítvány minél hamarabb rendezze az ügyet. Felmerül és továbbra sem értik, hogy miért ne lehetne heti két alkalommal Hd nyelvi óra az egységeikben, illetve kérték azt az összeegyeztethetetlen pontot a nyelviskola és a Hd szerződésében, vagy egyéb más szerződésben, amely alapján nem alkalmazhatunk olyan nyelvtanárt főfoglalkozásúként -bármely munkakör betöltésére-, aki nyelviskolában tanít másodállásban, vagy óraadó ott, vagy éppen aktív státuszban van. Felmerült az a kérdés is, hogy mi a biztosíték arra, hogy ha az Alapítvány szellemi termékét elveszi a Hd központ és más fenntartóval újra megvalósítja, akkor a nyitandó egységeket ki kontrolált, ki biztosítja a magas színvonalú gyermekellátást, mely nem megfelelő működtetés esetén, értelemszerűen az Alapítvány hálózatára is rossz fényt vethet, ronthatja annak hírét.  Ezeket a kérdéseket a Hd-nek írandó levél miatt már 2015. május 27.-én továbbítva lett az Alapítvány részére. Az elnök Úr köszöni a felvetett gondolatokat.

7, Madarász Károly kéri a kuratóriumot, hogy a kuratóriumi tagoknak megküldött Hd-nek szóló levelet, mely tartalmazza a tervezett HD megállapodással kapcsolatos észrevételeket kéri a kuratóriumot, hogy fogadja el, és azt az alapítványi megbízott legkésőbb 2015. június 02.-ig küldje meg E-mailban az érintett félnek.

8, Surányi Orsolya tájékoztatja a kuratóriumot, hogy az óvodai engedélyek változásával kapcsolatban és új telephely nyitásával kapcsolatban az eljárások a mai nappal meg lettek indítva, az anyagok leadásra kerültek az illetékes Kormányhivatalokban.

9, Madarász Károly felolvassa a 2014. évre vonatkozó elnöki beszámolóját. A felolvasás után elmondja, hogy a beszámolót megküldte az alapítónak is, aki észrevételt nem tett. Kérdezi a kuratóriumot, hogy van-e valakinek észrevétele nincs, kéri a tagokat, hogy fogadják el a 2014. évi Elnöki beszámolót.

 Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta: 

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2014. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletet. 

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Alapítvány 2014. elnöki beszámolóját.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Királydombi Mackókuckó Magánóvoda 2014. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. 

4,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei 2014. évi egyszerűsített beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. 

5,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a HD-nek küldendő levelet, valamint a tervezett szerződéssel kapcsolatos észrevételeket, valamint a HD-nek történő elküldés módját, valamint annak időpontját.

6, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Surányi Orsolya 2015. május 26.-án történt értekezletről szóló beszámolóját.

7, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Alapítvány 2014. évre vonatkozó elnöki beszámolót.

A taggyűlés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Budapest, 2015. május 29.

Madarász Károly                                                       Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                       Kuratóriumi tag (jegyzőkönyvvezető)

Surányi Orsolya

kuratóriumi tag

Peller-Varga Csilla

FB  elnök                                                         

Határozat szám: 6/2015 

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Kuratóriumi elnök                                                   Kuratóriumi tag

Surányi Orsolya

Kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2015. július 13.-én. A kuratóriumi gyűlés 17.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Surányi Orsolya kuratóriumi tag, valamint Trefeli Renáta óvodavezető.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat és külön köszönti Trefeli Renáta óvodavezetőt. 

2, Madarász Károly elmondja, hogy egyezetett a könyvelő irodával, és újra rendkívüli támogatást szeretne kérni a támogató Napraforgó Kisvirág Alapítványtól 1.000.000.-Ft összeg erejéig, tekintettel az óvodák karbantartási munkálataira, valamint a dolgozói bérek kifizetésére. Átadja a kuratóriumnak a plusz támogatásról szóló levelet és kéri a kuratóriumot, hogy fogadja azt el.

3, Madarász Károly elmondja, hogy mivel a könyvelő iroda arról is tájékoztatta, hogy az új Apró Talpak családi napközi, valamint a leendő Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda Apró Talpak telephely vonatkozásában az eu. szabvány alapján kialakítandó játszótérre vonatkozóan a  fenntartó Alapítványnak nem fog rendelkezésre állni a 2015-ös költségvetésben pénzösszeg, ezért már most kéri a kuratóriumot, hogy a 2016-os költségvetésben erre a célra különítsen el forrást, hogy az új 2016-2017-es tanítási évre a játszótér megvalósuljon. Egyben felhívja az óvodavezető Trefeli Renáta figyelmét, hogy a pályázati lehetőségeket figyelje, és azonnal tájékoztassa a kuratóriumot, ha valamilyen ide vonatkozó támogatás kiírásra kerül.

4, Madarász Károly elnök megkérdezi Trefeli Renátát, hogy addig is a gyerekek milyen játszóteret tudnak igénybe venni, az óvodavezető tájékoztatja a kuratóriumot, hogy 200 méteren belül jól felszerelt, a IV. kerületi Önkormányzat által fenntartott játszótér áll a gyermekek rendelkezésére,vagy a székhely óvoda játszóterét tudják majd addig is használni., amíg a saját el nem készül.

5, Madarász Károly elmondja, hogy meg lett küldve a tagoknak az Alapítvány és az Intézmények Informatikai-Biztonsági Szabályzatát. Kérdezi a tagoktól, hogy van-e valakinek észrevétele, nincs, kéri a tagokat annak elfogadására.

6, Madarász Károly kuratóriumi elnök elmondja, hogy a Gyermekangol Kft. 2015. június 30.-án kelt levelükben, 2015. augusztus 30.-ával egyoldalúan felmondta a Franchise szerződést, felkérte Dr. Volsik Tibor ügyvéd urat, hogy vizsgálja meg a felmondás szabályszerűségét, valamint azt, hogy mivel az Alapítványt különösen nagy hátrányt szenved a felmondással, milyen anyagi, eszmei egyéb lehetőségei vannak, ha a felmondás érvényes, ha pedig nem akkor ennek megfelelően képviselje az Alapítványt.

7, Madarász Károly megköszöni a  munkavállalók eddigi munkáját, és kéri az óvodavezetőt, hogy kívánjon a kuratórium nevében mindenkinek nagyon jó pihenést

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, támogatás kérését a támogató Napraforgó Kisvirág Alapítványtól 1.000.000.-Ft összeg erejéig, tekintettel az óvodák karbantartási munkálataira, valamint a dolgozói bérek kifizetésére. 

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta a plusz támogatásról szóló levelet.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az új Apró Talpak családi napközi, valamint a leendő Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda Apró Talpak telephely vonatkozásában az eu. szabvány alapján kialakítandó játszótérre vonatkozóan a  fenntartó Alapítványnak mivel nem fog rendelkezésre állni a 2015-ös költségvetésben pénzösszeg, ezért  a 2016-os költségvetésben erre a célra el kell különíteni pénzforrást, hogy az új 2016-2017-es tanítási évre a játszótér megvalósuljon.

4,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Trefeli Renáta válaszát arról, hogy a 3 pontban megjelölt családi napközi és óvoda telephely, az új játszótér felszereléséig is tud megfelelő színvonalú játszóteret biztosítani a gyerekeknek.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Alapítvány és az Intézmények Informatikai-Biztonsági Szabályzatát, azzal a kikötéssel, hogy legalább 5 évente felül kell vizsgálni.

6,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Madarász Károly kuratóriumi elnök beszámolóját arról, hogy a Gyermekangol Kft. 2015. június 30.-án kelt levelükben, 2015. augusztus 30.-ával egyoldalúan felmondta a Franchise szerződést,

7,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,Madarász Károly elnök  tájékoztatását arról, hogy felkérte Dr. Volsik Tibor ügyvéd urat, hogy vizsgálja meg a felmondás szabályszerűségét, valamint azt, hogy mivel az Alapítványt különösen nagy hátrányt szenved a felmondással, milyen anyagi, eszmei egyéb lehetőségei vannak, ha a felmondás érvényes, ha pedig nem akkor ennek megfelelően képviselje az Alapítványt.

A taggyűlés befejezésének időpontja 18. 30 óra. 

Budapest, 2015. július 13.

Madarász Károly                                                  Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                 Kuratóriumi tag (jegyzőkönyvvezető)

Surányi Orsolya

kuratóriumi tag

Trefeli Renáta

óvodavezető                            

Határozat szám: 7/2015

KURATÓRIUMI HATÁROZAT 

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, támogatás kérését a támogató Napraforgó Kisvirág Alapítványtól 1.000.000.-Ft összeg erejéig, tekintettel az óvodák karbantartási munkálataira, valamint a dolgozói bérek kifizetésére.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta a plusz támogatásról szóló levelet.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az új Apró Talpak családi napközi, valamint a leendő Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda Apró Talpak telephely vonatkozásában az eu. szabvány alapján kialakítandó játszótérre vonatkozóan a  fenntartó Alapítványnak mivel nem fog rendelkezésre állni a 2015-ös költségvetésben pénzösszeg, ezért  a 2016-os költségvetésben erre a célra el kell különíteni pénzforrást, hogy az új 2016-2017-es tanítási évre a játszótér megvalósuljon.

4,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Trefeli Renáta válaszát arról, hogy a 3 pontban megjelölt családi napközi és óvoda telephely, az új játszótér felszereléséig is tud megfelelő színvonalú játszóteret biztosítani a gyerekeknek. 

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Alapítvány és az Intézmények Informatikai-Biztonsági Szabályzatát, azzal a kikötéssel, hogy legalább 5 évente felül kell vizsgálni.

6,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Madarász Károly kuratóriumi elnök beszámolóját arról, hogy a Gyermekangol Kft. 2015. június 30.-án kelt levelükben, 2015. augusztus 30.-ával egyoldalúan felmondta a Franchise szerződést,

7,  A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,Madarász Károly elnök  tájékoztatását arról, hogy felkérte Dr. Volsik Tibor ügyvéd urat, hogy vizsgálja meg a felmondás szabályszerűségét, valamint azt, hogy mivel az Alapítványt különösen nagy hátrányt szenved a felmondással, milyen anyagi, eszmei egyéb lehetőségei vannak, ha a felmondás érvényes, ha pedig nem akkor ennek megfelelően képviselje az Alapítványt.

Budapest, 2015. július 13.

Madarász Károly                                                       Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag

Surányi Orsolya

Kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

 Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2015. szeptember 01.-én. A kuratóriumi gyűlés 17.30. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Surányi Orsolya kuratóriumi tag, valamint Peller-Varga Csilla FB elnök, valamint Trefeli Renáta óvodavezető.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat és külön köszönti az FB elnököt, valamint Trefeli Renáta óvodavezetőt. Kéri, hogy a jelenlévő óvodavezető a kuratórium nevében kívánjon a munkavállalóknak sikeres és jó munkát a 2015-2016-os tanítási évre. Külön köszöni a munkavállalók évek óta tartó kitartó munkáját, magas szintű elhivatottságát.

2, Madarász Károly elmondja, hogy azért kérte a rendkívüli ülés megtartását, mivel 2 db családi napközi (Csiperke 2 Családi Napközi -8000 Székesfehérvár, Gorkij u. 32.- , valamint Törpök Falva Családi Napközi (Monorierdő, Szabadság u. 18.) megszüntetéséről szükséges dönteni, mivel nincs a két szolgáltató telephely fenntartására szükség, szülői igény hiányában. Tájékoztatja a kuratóriumot arról is, hogy egyik családi napköziben sincs ellátandó gyermek és kilátásban sincs a csoportok feltöltésére vonatkozó igény.  Az Elnök Úr elmondta továbbá, hogy egyik családi napköziben sincs bejelentett munkavállaló.

3, Madarász Károly elmondja, a megszüntetendő (2. jegyzőkönyvi pontban nevesített) családi napközik 7-7 fővel befogadottak az NRSZH rendszerében. Kéri a kuratóriumot, hogy mind a két családi napközi vonatkozásában a normatíva áthelyezését szavazzák meg, az Alapítvány fenntartásában működtetet, azonban normatívával nem rendelkező 2 db családi napközijére. A Csiperke 2 Családi Napközi vonatkozásában, kéri, hogy a normatíva áthelyezés az Apró Talpak Családi Napközire (1048 Budapest, Megyeri út 205/A  Fsz/2.), míg a Törpök Falva Családi Napközi normatívája, a Kipp Kopp 2 Családi Napközire (Piliscsaba, Platán köz 2.) kerüljön áthelyezésre.  

4, Madarász Károly elnök tájékoztatja  a kuratóriumot, hogy 2015. szeptember 01.-től újabb óvoda telephellyel (Apró Talpak Magánóvoda, 2x20 fő) bővült jogerősen az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda, valamint 2015. augusztus 31.-i jogerővel a Napraforgó Családi Napközi hálózat (Apró Talpak Családi Napközi 7 fő) Ezúton gratulál mindazoknak, akik az engedélyeztetési eljárásban sikeresen közreműködtek, és egyúttal ezúton mond köszönetet mind azon hatóságoknak, szakhatóságoknak, akik gyors és precíz együttműködésükkel járultak hozzá az új egységek nyitásához. 

5, Madarász Károly kuratóriumi elnök sajnálatát fejezte ki azonban, a Törpök Falva Családi Napközi bezárása miatt és ezúton mond köszönetet Lasán Róbertné Franchise partner évek alatt nyújtott kimagasló együttműködéséért, önzetlen segítségnyújtásáért.

6, Madarász Károly ezúton gratulál a Királydombi Mackó Kuckó Magánóvoda (Budapest X.), valamit a Csiperke Óvoda (Székesfehérvár) jogerős létszámbővítéséhez.

7, Madarász Károly kuratóriumi elnök tájékoztatja a kuratóriumot, hogy a Gyermekangol Kft., Fanchise szerződést felmondó levelére küldött, az alapítvány által megbízott és Dr. Volsik Tibor ügyvéd Úr által megírt levélre mind a mai napig válasz nem érkezett.

8,  Peller-Varga Csilla FB elnök tájékoztatja a kuratóriumot, hogy a 2015. március 20.-án kelt, 3/2015-ös kuratórium határozat 2. pontja alapján az FB megvizsgálta, hogy valóban szükséges-e óvodai étkezési díj bevezetése, vagyis, hogy az Alapítvány tovább már nem biztosíthatja az állami támogatással együtt a gyermekek ingyenes, napi étkezését. Megállapításra került, hogy erre utaló törvénnyel, jogszabállyal, vagy rendelkezéssel nem találtak, így javasolja a kuratóriumnak, hogy hitvallását ne adja fel, hanem biztosítsa továbbra is az ingyenes ellátást.

9, Surányi Orsolya kuratóriumi tag tájékoztatja a kuratóriumot, hogy a  Csiperke Óvoda telephely udvari  játékait az óvodavezetővel és a helyettesével egyeztetve speciálisan kívánják megoldani. Olyan játékokat szeretnének telepíttetn,i ami egyediek, saját gyártásban készülnének, és azt a SZAMEI Független Minőségellenőrző Mérnöki Iroda Kft. 

1173 Budapest, Kövirigó u. 33. által kívánják engedélyeztetni. A megvalósítás határidejét 2015. december 31.-ben kívánják meghatározni. Madarász Károly kuratóriumi elnök kéri, hogy a kivitelezés áráról tájékoztassák a kuratóriumot, vagy személyesen őt.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2 db családi napközi (Csiperke 2 Családi Napközi -8000 Székesfehérvár, Gorkij u. 32.- , valamint Törpök Falva Családi Napközi (Monorierdő, Szabadság u. 18.) megszüntetését, és tudomásul vette hogy azokban ellátandó gyermek, vagy bejelentett munkavállaló nincs. 

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a megszüntetendő családi napközik 7-7 fővel befogadottak az NRSZH rendszerében, így azok normatívája kerüljön áthelyezésre a Csiperke 2 Családi Napközi vonatkozásában, az Apró Talpak Családi Napközire (1048 Budapest, Megyeri út 205/A  Fsz/2.), míg a Törpök Falva Családi Napközi vonatkozásában, a Kipp Kopp 2 Családi Napközire (Piliscsaba, Platán köz 2.).

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Peller-Varga Csilla Fb. elnök tájékoztatását az óvodai étkezési térítési díj bevezetésről és egyúttal arról, hogy továbbra is támogatni kívánja az Alapítvány a gyermekek étkezését ingyenes formában.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a Csiperke Óvoda telephely tervezett udvari játék beszerzését.

A taggyűlés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Budapest, 2015. szeptember 01.

Madarász Károly                                                      Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag                                                                                           (jegyzőkönyvvezető)

                                                   Surányi Orsolya

                                                    kuratóriumi tag

Peller-Varga Csilla                                                            Trefeli Renáta

         FB elnök                                                                 Óvodavezető

Határozat szám: 9/2015 

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2015. szeptember 04.-én. A kuratóriumi gyűlés 17.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Surányi Orsolya kuratóriumi tag, valamint Peller-Varga Csilla FB elnök, valamint Trefeli Renáta óvodavezető.  A jegyzőkönyvet Felber Zsuzsanna vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat és külön köszönti az Peller-Varga Csilla FB elnököt, valamint Trefeli Renáta óvodavezetőt.

2, Peller-Varga Csilla beszámol az Alapítvány jelenlegi anyagi állásáról és arról tájékoztatja a kuratóriumot, hogy az új óvoda telephely, családi napközi, az óvodatitkár titkár alkalmazása, valamint a Kék Pingvin telephely 8 órás nyitva tartásának köszönhetően, nagy a valószínűsége, hogy fizetési gondjai lehetnek a fenntartónak.  Javasolja, hogy a támogató Napraforgó Kisvirág Alapítványtól kérjen az elnök úr kb. 2.000.000.-Ft rendkívüli támogatást, mivel állami hozzájárulásra az óvoda a fent elmondottakra, nem számíthat hamarabb, mint 2015. december első hete, azonban a zavartalan működés és fizetőképesség indokolja a támogatás bekérését már október hónapra. Az FB elnök bízik benne, hogy a támogató Alapítvány ismét segítségére lesz a családi napköziknek és óvodának.

3, Trefeli Renáta elmondja a kuratóriumnak, hogy 2015. augusztus 26.-án -melyet az NT 2015. augusztus 25.-én, NT/2-2015.-ös határozatszámon elfogadott-, az NT megküldte a kuratóriumnak elfogadásra az alábbi dokumentumokat: 2015-2016-os tanítási évre vonatkozó Munkaterv, az SZMSZ irattározási szabályzatának módosítása, Gyakornoki Szabályzat módosítása, az önértékelési kiscsoport tagjai, az óvoda intézmény 5 éves Önértékelési Programja.  

A kuratórium a beküldött dokumentumokkal kapcsolatban észrevételt nem tett.

Beszámolt arról is, hogy 2015. augusztus 28.-án a felsorolt dokumentumokat megküldte az SZSZ-nek is véleményezésre, majd 2015. szeptember 02.-án személyesen is beszámolt az SZSZ-nek a dokumentumokról, egyúttal átbeszélték az éves teendőket.  Az SZSZ a beszámolót és a dokumentumokat 2015. szeptember 02.-án SZSZ/2-2015.-ös határozatszámon elfogadott. Elmondta azt is a kuratóriumnak, hogy az új SZSZ felállása nagyban segíti munkájukat és leegyszerűsíti az óvoda és telephelyei rugalmasabb működését.

4, Madarász Károly elnök úr üdvözölte az SZSZ működésének hatékonyabbá tételét, és egyúttal kérte az óvodavezetőt, hogy az óvoda és telephely működését a legnagyobb átláthatósággal vezesse, illetve, hogy olyan dokumentumok, szabályzatok szülessenek, amelyek azon túl, hogy a törvényi előírásoknak maximálisan megfelelnek, betarthatóak és átláthatóak  is legyenek. Annál is nagyobb szüksége van erre mivel az egyes óvoda telephelyek nagy távolságra vannak a központi óvodától és csak központilag jól szabályozott és ellenőrzött formában működtethetőek zavartalanul.

5, Madarász Károly felkéri Trefeli Renátát, hogy a MÁK-nak adja be az óvodával és telephelyeivel kapcsolatos állami támogatás módosítását, a 2015. október 01.-i ténylétszámok és nyitva tartási idő valamint az új munkavállalók alapján.

6, Madarász Károly a Napraforgó Családi Napközi hálózattal kapcsolatban nem kéri, hogy normatíva igénylés módosítás legyen, tekintettel az idő rövidségére, valamint arra, hogy a hálózat normatíva igénylése 10% alacsonyabb, mint az eddig folyósított összeg –vagyis az amennyit lehetett volna igényelni-.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Peller-Varga Csilla beszámolóját és egyúttal maradéktalanul megszavazta a Napraforgó Kisvirág Alapítványtól a 2.000.000.-Ft-os támogatás kérését. Felkérte egyúttal Madarász Károly a kérés megírására.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal változtatás nélkül elfogadta, a 2015-2016-os tanítási évre vonatkozó Munkatervet, az SZMSZ irattározási szabályzatának módosítását, Gyakornoki Szabályzat módosítását, az önértékelési kiscsoport tagjait, az óvoda intézmény 5 éves Önértékelési Programját.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Madarász Károly Elnök Úr javaslatát, hogy az óvodavezető az óvoda és telephely működését a legnagyobb átláthatósággal vezesse, illetve, hogy olyan dokumentumok, szabályzatok szülessenek, amelyek azon túl, hogy a törvényi előírásoknak maximálisan megfelelnek, betarthatóak és átláthatóak  is legyenek.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy Trefeli Renáta óvodavezető a MÁK-nak adja be az óvodával és telephelyeivel kapcsolatos állami támogatás módosítását, a 2015. október 01.-i ténylétszámok és nyitva tartási idő valamint az új munkavállalók alapján.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a Napraforgó Családi Napközi hálózattal kapcsolatban nem kéri a normatíva igénylés módosítását.

A taggyűlés befejezésének időpontja 18. 30 óra.

Budapest, 2015. szeptember 04. 

Madarász Károly                                                       Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag                                                                                            (jegyzőkönyvvezető)

                                                   Surányi Orsolya

                                                    kuratóriumi tag

Peller-Varga Csilla                                                           Trefeli Renáta

         FB elnök                                                                 Óvodavezető

Határozat szám: 9/2015

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Peller-Varga Csilla beszámolóját és egyúttal maradéktalanul megszavazta a Napraforgó Kisvirág Alapítványtól a 2.000.000.-Ft-os támogatás kérését. Felkérte egyúttal Madarász Károly a kérés megírására.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal változtatás nélkül elfogadta, a 2015-2016-os tanítási évre vonatkozó Munkatervet, az SZMSZ irattározási szabályzatának módosítását, Gyakornoki Szabályzat módosítását, az önértékelési kiscsoport tagjait, az óvoda intézmény 5 éves Önértékelési Programját.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta Madarász Károly Elnök Úr javaslatát, hogy az óvodavezető az óvoda és telephely működését a legnagyobb átláthatósággal vezesse, illetve, hogy olyan dokumentumok, szabályzatok szülessenek, amelyek azon túl, hogy a törvényi előírásoknak maximálisan megfelelnek, betarthatóak és átláthatóak  is legyenek.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy Trefeli Renáta óvodavezető a MÁK-nak adja be az óvodával és telephelyeivel kapcsolatos állami támogatás módosítását, a 2015. október 01.-i ténylétszámok és nyitva tartási idő valamint az új munkavállalók alapján.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a Napraforgó Családi Napközi hálózattal kapcsolatban nem kéri a normatíva igénylés módosítását.

Budapest, 2015. szeptember 04.

Madarász Károly                                                          Felber Zsuzsanna

Kuratóriumi elnök                                                          Kuratóriumi tag

Surányi Orsolya

Kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2015. november 30.-én. A kuratóriumi gyűlés 18.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésen jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Surányi Orsolya kuratóriumi tag, Kiss Andrea FB tag, valamint Trefeli Renáta óvodavezető.  A jegyzőkönyvet Surányi Orsolya vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.                                                   

Napirendi pontok:

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat és külön köszönti  az FB képviselőjét, és Trefeli Renáta óvodavezetőt.

2,  Madarász Károly. a mai szülői értekezlettel kapcsolatban elmondja, hogy úgy gondolta –egyszerű emberként-, hogy a fejlődés, az óvodapedagógusok kiemelkedő munkája, a szép környezet –plusz szolgáltatások: TSMT torna, nyelvi képzés, iskola előkészítés, só szoba, korszerűsített játszótér, nagymozgásos fejlesztő játékokkal- kellőképpen bizonyítja, hogy az Alapítvány mindent megtesz az óvodáért, de úgy látszik mind ez kevés, és ahhoz vezet, ahogy az egyik szülő kifejezte indok nélkül, nem elégedett az Alapítvány munkájával.  Éppen ezért elgondolkozott azon, hogy van-e értelme a munkájának továbbfolytatására, hiszen a kuratórium és az FB is szívvel lélekkel és az alapító célkitűzését maximális figyelembe véve végzi munkáját, és érthetetlen számára a délután történtek. Minden résztvevő előtt a legidősebbként szégyellte magát a stílusért, a légkörért, és azért ahogy és amilyen módon és körülmények között ott elhangzott és éppen ezért nem kívánt abban részt venni.

Ezek után átadja a szót Surányi Orsolyának, hogy összefoglalja a mai szülői értekezleten történteket (Királydombi Mackókuckó Óvoda telephely),

3, Surányi Orsolya egyetért az Elnök úr szavaival, de arra kéri az egybegyűlteket, hogy ne adják fel, hiszen sokkal több örömet és megbecsülést, elismerést kapnak munkájuk során, de nem vagyunk egyformák és sajnos a kudarcot is el kell fogadni.  Ezek után összefoglalja a megbeszélés eredményét:

-          a szülők kérik a korrekt és pontos informálást, a jövőbeli félreértések elkerülése érdekében

-          az óvodavezető által kiírt időpontok szigorú betartása

4, Surányi Orsolya már most javasolja, hogy a gyermekétkeztetésre vonatkozó későbbi kuratóriumi határozat nyomatékkal legyen bevezetve minden egységben.

5, Trefeli Renáta óvodavezető kért szót, és elmondja, hogy szeretné megkérni a kuratóriumot, hogy gondolkozzon el azon, hogy hogyan tudná őt kivonni a Királydombi Mackókuckó Óvodából, mert úgy érzi, hogy nem tudja kezelni az ott kialakult helyzetet és elmondja, hogy sajnos már évek óta tapasztalja a folyamatos és számára is megmagyarázhatatlan negatív légkört. Kéri a kuratóriumot, hogy mondják a szemébe, ha valamit nem jól csinál, ha nem azt teszi ami a feladata, vagy ha munkáját ebben az intézményben  nem látja el maximálisan, mert mint ahogy pontosan tudják 5 további óvoda tartozik az irányítása alá, de mindenhol a megbecsülést és elismerést érzi, ide viszont félve megy, folyamatos a feszült légkör, és valójában neki a munkavállalók sem a megbecsülésről számolnak be, hanem a folyamatos kritikáról és a szülőktől is sokszor panaszt hall az ott dolgozókra, holott mindenki a maximális tudását nyújtja. Hozzáteszi, hogy természetesen nem minden szülőre vonatkoznak szavai, sőt van olyan szülő, aki ugyan olyan szívügyének érzi az óvodát, mint az Alapítvány, és segíteni szeretne az óvoda továbbfejlődésében. Elmondja, hogy mindenki tudja, hogy mennyire lelkiismeretes, de most úgy érzi, hogy a saját egészsége érdekében, segítsen a kuratórium megoldást találni. Azt is elmondja, hogy már nem egyszer fordult meg a fejében a felmondás gondolata is.

6, Madarász Károly Elnök Úr nyomatékosan megköszöni Trefeli Renáta óvodavezetőt eddigi lelkes és kimagasló munkáját, és türelmét kéri, hogy valamilyen módon meg tudja oldani a kérését, mivel semmi szín alatt nem szeretné, ha a felmondás gondolatával is eljátszana.

7, Madarász Károly elnök tájékoztatja a kuratóriumot, hogy a Napraforgó Családi Napközi hálózat normatíva igénylése határidőre megtörtént.  

8, Surányi Orsolya elmondja, hogy a székesfehérvári óvoda udvari játékainak fejlesztése miatt –amit a Kormányhivatal vagy ebben az évben még, vagy legkésőbb  2016. januárban ellenőriz-, valószínűleg szükséges lesz a pénz tartalékhoz hozzányúlni. Madarász Károly kéri, hogy a költségekről előre tájékoztassák őt.

9, Trefeli Renáta elmondja, hogy határidőre feltöltötte a kért anyagot az óvodavezető minősítésére.  Megjegyzi, hogy mire elkészült kapott egy levelet, hogy december 15.-ig meghosszabbították a határidőt. Elmondja azt is, hogy elképesztő mennyiségű iratállományt kellett PDF formátumba konvertálnia és beküldenie (mintegy 400 oldal). Beszámol arról is, hogy az óvodák Törvényességi ellenőrzésén –november- maximálisan megfelelt, mind az óvoda, mind a fenntartó Alapítvány. Ezúttal is köszöni Felber Zsuzsanna kuratóriumi tagnak a határidőre átadott alapítványi iratokat. 

10, Madarász Károly felhívja Surányi Orsolya figyelmét a karácsonyi üdvözlő lapok kiküldésére, és egyúttal az ülést bezárja, azzal, hogy a megbeszéltekről hozzanak határozatot.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta,  Surányi Orsolya összefoglalóját a mai napi szülői értekezletről.                          

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal változtatás nélkül elfogadta, az alábbi pontokat:

-          a szülők a korrekt és pontos informálása, a jövőbeli félreértések elkerülése érdekében, mind az óvodákban, mind a Napraforgó családi Napközi hálózat csanáiban.

-          az óvodavezető által kiírt időpontok szigorú betartása

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Surányi Orsolya javaslatát, hogy a gyermekétkeztetésre vonatkozó későbbi kuratóriumi határozat nyomatékkal legyen bevezetve minden egységben.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Surányi Orsolya beszámolóját, hogy a székesfehérvári óvoda udvari játékainak fejlesztése miatt –amit a Kormányhivatal vagy ebben az évben még, vagy legkésőbb  2016. januárban ellenőriz-, valószínűleg szükséges lesz a pénz tartalékhoz hozzányúlni. Madarász Károly elnök urat a költségekről előre tájékoztatni szükséges.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Trefeli Renáta óvodavezető beszámolóját az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei Törvényességi ellenőrzéséről –november- melyen maximálisan megfelelt, mind az óvoda, mind a fenntartó Alapítvány.

A taggyűlés befejezésének időpontja 20. 15 óra.

Kelt: Budapest, 2015. november 30.

Madarász Károly                                                      Surányi Orsolya

Kuratóriumi elnök                                                     Kuratóriumi tag (jegyzőkönyvvezető)

Kiss Andrea                                                             Trefeli Renáta

 FB. tag                                                                 Óvodavezető

Határozat szám: 10/2015

Amely készült az ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY (székhely: 1149 Budapest, Pósa L. utca 61.) 1149 Budapest, Pósa Lajos u. 61. szám alatt, 2015. december 30.-én. A kuratóriumi gyűlés 18.00. órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésen jelen vannak Madarász Károly kuratóriumi elnöke, Surányi Orsolya kuratóriumi tag,  Felber Zsuzsanna kuratóriumi tag, Kiss Andrea FB tag, valamint Trefeli Renáta óvodavezető.  A jegyzőkönyvet Surányi Orsolya vezeti. A kuratórium szavazatképes. A jegyzőkönyv, egyben jelenléti ívként is szolgál.

Napirendi pontok: 

1, Madarász Károly köszönti a kuratóriumi tagokat és külön köszönti  az FB képviselőjét, és Trefeli Renáta óvodavezetőt. 

2,  Madarász Károly kuratóriumi elnök elmondja hogy egyeztetve az Fb-vel és a könyvelő irodával,arra az eredményre jutottak, hogy az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működő családi napköziknél, valamint az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein a gyermekétkeztetés az előző évek gyakorlatát követve újra legyen térítési díj mentes a 2016-os évben.  Kéri a kuratóriumot, az elmondottak elfogadására

3, Madarász Károly kuratóriumi elnök elmondja, hogy át lett adva a kuratórium tagjainak december 28.-án az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működő családi napköziknek, valamint az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyeinek 2016. évi költségvetése. Megkérdezi a kuratóriumi tagokat, hogy van-e ezzel kapcsolatban észrevételük. Nem érkezett, kéri akkor annak elfogadását.  

4, Surányi Orsolya kuratóriumi tag kéri, hogy határozatban emelje ki a kuratórium, hogy mely egységek szülői térítési díj mentesek, illetve mely egységek kötelezettek. Az elfogadott költségvetés alapján elmondja, hogy az összes családi napközi, amely az Alapítvány fenntartása alatt működik, szülői térítési díjra kötelezett 2016. január 01.-től. Szülői térítési díj és egyéb, a fenntartással, oktatással, tevékenységgel kapcsolatosan felmerülő költség megfizetése alól mentes az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei a 2016-os évben.

5, Madarász Károly kuratóriumi elnök ezúton köszöni meg mind azon támogatóknak, akik adójuk 1%-ával segítetik az Alapítvány munkáját és elmondja hogy javasolja az összeg óvodai játszótér korszerűsítésre legyen fordítva 2016.-ban. 

6, Madarász Károly kuratóriumi elnök köszöni a Swatsigma Kft. egész éves támogatását, valamint a Domenzió Egészségpénztár befizetéseit.  

7, Madarász Károly kuratóriumi elnök köszöni az önkéntesek egész éves munkáját, mellyel hathatósan segítették az egységek zavartalan működését.

8, Trefeli Renáta átadja a kuratórium részére az óvoda 2015-2016-os oktatási évre a KIR-be lejelentett létszámát, illetve elmondja, hogy azóta is (2015. október 01.) történt újabb beíratás. A gyermekek összlétszáma a mai napon (és a jelentése alapján is) 132 fő. Elmondta azt is, hogy ez az előző évekhez képest nagy siker, hiszen az előző két tanítási évben 90-90 fő a gyermeklétszám. nyílván ehhez hozzájárult az új IV. kerületi Apró Talpak telephely nyitása, valamint a már engedélyeztetett Kék Pingvin telephely megnyitása. Beszámol arról is, hogy a családi napközi koordinátora kérésére, hogy tájékoztassa a kuratóriumot, hogy a családi napközikbe mintegy 75 gyermek jár, így összesen a 2015. év végére a különböző egységeket összeadva 207 gyermek ellátása történik.

9, Madarász Károly kuratóriumi elnök elmondja, hogy a 2012. december 29.-én kelt 14/2012 kuratóriumi határozat 2 pontját, mely a kompenzációs támogatás felhasználásáról is rendelkezik, akként javasolja módosítani, hogy felhasználható legyen az Alapítvány egyéb kiadásainak fedezésére is.  

10, Madarász Károly kuratóriumi elnök megköszöni a kuratóriumnak, a Felügyelő Bizottságnak , valamint a mintegy 42 munkavállalónak, egész éves munkáját ezen felül mind azon szülőknek, akik bizalmat szavaztak intézményeinknek és mindenkinek Boldog, Békés Új esztendőt kíván.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működő családi napköziknél, valamint az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein a gyermekétkeztetés az előző évek gyakorlatát követve újra legyen térítési díj mentes a 2016-os évben is.                                   

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal változtatás nélkül elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működő családi napköziknek, valamint az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyeinek 2016. évi költségvetését.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az összes családi napközi, amely az Alapítvány fenntartása alatt működik, szülői térítési díjra kötelezett legyen 2016. január 01.-től. Szülői térítési díj és egyéb, a fenntartással, oktatással, tevékenységgel kapcsolatosan felmerülő költség megfizetése alól mentes az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei a 2016-os évben.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Trefeli Renáta beszámolóját az intézményekbe beíratott és járó gyermekek létszámáról.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2012. december 29.-én kelt 14/2012 kuratóriumi határozat 2 pontjának módosítást, mely a kompenzációs támogatás felhasználásáról is rendelkezik, és akként módosítani, hogy a kompenzációs támogatás 2016. évtől kezdve felhasználható az  Alapítvány egyéb kiadásainak fedezésére is.  

A taggyűlés befejezésének időpontja 20. 30 óra.

Kelt: Budapest, 2015. december 30.

Madarász Károly                                             Surányi Orsolya

Kuratóriumi elnök                                           Kuratóriumi tag                                                                                     (jegyzőkönyvvezető) 

Felber Zsuzsanna

kuratóriumi tag

Kiss Andrea                                                      Trefeli Renáta                      

 FB. tag                                                            Óvodavezető     

Határozat szám: 11/2015 

KURATÓRIUMI HATÁROZAT 

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működő családi napköziknél, valamint az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyein a gyermekétkeztetés az előző évek gyakorlatát követve újra legyen térítési díj mentes a 2016-os évben is.                            

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal változtatás nélkül elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány fenntartásában működő családi napköziknek, valamint az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyeinek 2016. évi költségvetését.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az összes családi napközi, amely az Alapítvány fenntartása alatt működik, szülői térítési díjra kötelezett legyen 2016. január 01.-től. Szülői térítési díj és egyéb, a fenntartással, oktatással, tevékenységgel kapcsolatosan felmerülő költség megfizetése alól mentes az Aranyló Napraforgó Alapítványi Óvoda és telephelyei a 2016-os évben.

4, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Trefeli Renáta beszámolóját az intézményekbe beíratott és járó gyermekek létszámáról.

5, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2012. december 29.-én kelt 14/2012 kuratóriumi határozat 2 pontjának módosítást, mely a kompenzációs támogatás felhasználásáról is rendelkezik, és akként módosítani, hogy a kompenzációs támogatás 2016. évtől kezdve felhasználható az  Alapítvány egyéb kiadásainak fedezésére is.  

Kelt: Budapest, 2015. december 30.

Madarász Károly                                            Surányi Orsolya

Kuratóriumi elnök                                        Kuratóriumi tag

Felber Zsuzsanna

kuratóriumi tag

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 95
Heti: 271
Havi: 2 912
Össz.: 274 971

Látogatottság növelés
Oldal: Jegyzőkönyvek, határozatok 2015.
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - aranylonapraforgo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »